Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 10-11. szám - Czigány István: A huszárság - a "magyar fegyvernem"
CZIGÁNY ISTVÁN huszárság — a „magyar fegyvernem” A huszár, a huszárság említése manapság is nosztalgiát ébreszt, a régi magyar katonai hagyományok, a hadi sikerek iránt. Nem véletlenül, hiszen a huszár, Európa-szerte magyar nemzeti fegyvernemnek számított. Egy angol utazó 1638-ban papírra vetett leírása szerint: „A magyar lovasság, sokkal jobb, mint a gyalogságunk... ezt az országban felnőtt ügyes és sebes lovaik természetének tulajdonítjuk leginkább. ... A huszárok sisakot, vértet, vadállatibőrből készült csizmát viseltek... Jobbjukban rövid dárdát tartanak, baljukon törökös kard, a hátukon karabély lóg.” Három évtized múltán egy francia tiszt úgy jellemezte őket, hogy tulajdonképpen lovas kalózok „... abban, ahogyan támadnak, talán nincs is semmiféle szabály. Ezért szinte lehetetlen harcolni ellenük. Ha a roham előtt van is valamilyen harcrendjük, nem sokáig alkalmazkodnak hozzá, hanem néhány szempillantás alatt, eltűnnek a szem elöl. Ám egyszer csak hirtelen megint felbukkannak, mégpedig olyan hadrendben, mint amilyenben a támadás kezdetekor”. Ilyen, vagy ehhez hasonló vélemények tucatjaival találkozhatunk a XVI-XVII. században. Az utóbb idézett francia tiszt véleménye, azonban találóan jellemzi ezt az averziót, mely Európa nyugati felében, a magyar könnyűlovasokkal szemben élt. Az ellenszenv nem is volt alaptalan, hisz a „huszár” szó jelentése még igen pejoratív ezekben az évszázadokban. AZ EREDET Maga a „huszár” szó eredetileg az ó szláv nyelv, „húsár”, „gusar” alakjából származott, és rablót, tengeri rablót, kalózt, húsa alakjában rablótámadást, rajtaütést jelentett. Ezzel a névvel jelölték az oszmán hadigépezet azon könnyűfegyverzetű és gyors mozgású szabadcsapatait, amelyek formailag nem tartoztak a hadsereghez. A törökül bezliáknak nevezett szabadcsapatok rajtaütéseikkel, fosztogatásaikkal s az ezzel párosuló a korban is szokatlan kegyetlenkedéseikkel, „elöljáróként” megpuhították az oszmánok által meghódításra kiszemelt területeket. Később ezeket a kóborló, fosztogató bezliákat a keresztény uralkodók is felfogadták, immáron „huzar”-nak nevezve, a másik oldalon harcoló társaik ellen. Mátyás király lovasságában a nehéz- és könnyűlovasság mellett, megkülönböztették az egészen könnyű lovasokat, akiket taktikájuk miatt száguldóknak hívtak. Bár a magyarországi lovasság a XVI. század első felében viharos gyorsasággal alkal878
