Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 9. szám - Jász Attila: A vers, a száj és a fül (Fabó Kinga: A fül)
tan három — halálfélelemmel átitatott - példaképén érzékelteti: Rilkén, Pilinszkyn és Sylvia Plathon. Saját belső csendjét Sylvia Plath-szal érzi rokoníthatónak, a kiüresedett, belső anesztétikus csenddel. A versek csendjének lelki rokonsága is Sylvia Plath-szal vonja párhuzamba. Fabó Kinga vers-csendjei a szavak, mondatok vágásain, tördelési technikán érezhetők, ahogy a versszövetet versszakokra hasítja, és azon belül a mondatokat megszaggatva tördeli sorokba. Számára a kiüresedett, automatikussá vált nyelvi formák a nyelvkezelő fölé nőttek, az ember nem ura nyelvének. Ennek ellenére (vagy éppen ezért!) rendkívül tudatosan dolgozik. A nyelvkezelést, a konkrét nyelvi megoldásokat az „újabb” (70-es, 80-as évek) magyar irodalomból kölcsönzi, főként Mészöly és Tandori műveiből. Erről írt esszéjében nyilatkoztatja ki: „...a csönd csak a XX. századi gondolkodóknál vált központi kategóriává”. Vagy máshol, Peter Marshallt idézve: „...az egyetlen igazi nyelv a hallgatás; csak a hallgatás ad rá esélyt, hogy olyannak ismerjük meg a dolgokat, amilyenek valójában, de ez is nagyon kis esély”. Valójában Fabó minden interpretációja mögött a wittgensteini tautológia áll: amiről nem lehet... (A FÜL) Ha ki kellene választani egy verset, tulajdonképpen (mint fentebb említettem) bármelyik lehetne, de ha a szerző választásához ragaszkodunk, a címadó verset vegyük példának. Ebben jellegzetesen elmélyíti az előző kötetben már megtalált főtémát: nöi- ségét. Az Anesztézia (1988) versei még eltitkolták, vagy profanizálták a »Mondanivalót«, míg a második kötet versei ugyanazt hihetetlenül egyszerűen adják vissza. Például a (Post coitam) című versben: „Minden asszony reménykedik, / hogy a férfi keménykedik. / Egyszer fognék már ki egyet, / aki utána is kedves”. De vissza A fülhözl Mintha metafizikai síkon akarná indítani a verset: „Mintha egy szentélyhez járulnának, úgy /jönnek, jönnek a füleimhez”. Aztán biztosít, hogy ez a „mintha” profanizálható: „Még jó hogy szép nagy füleim vannak. / Mélyek, öblösek”. Majd „Jönnek a csípő- és kebelméretek”. - a már emlegetett témák. Az első két versszakban a Jön” ige hétszer szerepel. Minden nőismerőse jön, és saját helyzetének megfelelően viszonyul F. K. füleihez. Ami megütheti az olvasó fülét: „A leszbikus? O el se jön. Pedig őt / / elcsábítanám. Jobb híján a fülem / hegyezné önmagát”. (Ezt valójában nem kell szó szerint komolyan venni, és nem kötelező Sapphóra gondolnunk, elég csak Sylvia Plath Leszbosz című versét fellapozni.) A leszbikusságra való versbéli hajlam gyakran felmerül a többi versben is, de ez gesztusértékű közlés, a női kielégítetlenségből fakadhat, a tehetetlenségből (ld. Post coitam), hogy ha gyűlöli is a férfiakat, szüksége van rájuk - és ezt igazából szerinte csak egy nő értheti meg. Vagyis megpróbálja átvenni a férfiszerepet: „Mint minden nő férfi nélkül / vagy annyira vagyok üres” — írja egy másik versében. A férfiakhoz viszont ö megy. De nekik is csak a fülei kellenek, a szexuális (vagy metafizikai?) érzékenysége. O azonban nem hagyja, a füleit. (MÉG EGYSZER) Versei feszesen komponáltak, ugyanakkor kihívóan tényszerűek és könnyed stílusúak. Az Anesztézia című kötet egymásra épülő rétegekből állt, melyek láthatóan elkülönültek egymástól, többfajta értelmezési lehetőséget is adva az olvasónak. Hol az értelem, hol az érzelem került túlsúlyba, míg az új verseskötet nem tesz különbséget »érezni« és »gondolkozni« között. Tökéletesen alátámasztva Otto Weininger a nemek lélektanára vonatkozó vizsgálódásait, miszerint: „A nőnél »gondolkodni« és »érezni« egyet jelent, el nem választható, a férfinál e kettő elválasztandó, a nőnek sok élménye van még henid alakban, amikor a férfinál a világosodás már régen megtörtént”. Fabó Kinga 860
