Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 9. szám - Jász Attila: A vers, a száj és a fül (Fabó Kinga: A fül)
Fegyverengedély számítógéppel létrehozott alkotásai egyelőre még csak a formális esztétikai elegancia élményét közvetítik, megismertetnek egy új technikai médium kínálta lehetőséggel. A folytatást reméljük megtapasztalhatjuk majd az elkövetkezőkben. Most, hogy végigfutottunk a könyv egyes ciklusain, már talán megkockáztathatjuk azt is: Géczi János ebben a munkájában a kísérletező költészet technikai médiumokat igénybe vevő irányait érzékenyen közvetítette, s ragadta meg az azokban rejlő poétikus esélyeket. Túl azon, hogy fenntartjuk a már jelzett kritikai észrevételeket, azt is leszögezhetjük, hogy az elsők között tartható számon a hazai szerzők közül, akik ilyen következetes kötetet létrehoztak. Petőcz András Non-figuratív könyve, és Székely Ákos „f" című vizuális projektje mellett Géczi János Concretje a harmadik experimentális vállalkozásként tartható számon. S talán az sem véletlen, hogy az említettek kiadója a Magyar Műhely, „aki” már évtizedek óta - 1989-től már itthon is legálisan - felkarolja az aktuális avantgárd projektumok érvényesülését. Az már megint más kérdés, hogy a kialakuló hazai stíluspluralizmusba miképpen illeszkediklilleszkedhet a jelzett kísérletező irányzat. S az is elgondolkodtató lehet, hogy Géczi János esetében például milyen jelentősége van a tárgyalt opusznak, hiszen ez irányú törekvéseivel csak a Magyar Műhely és az Árnyékkötők periodika hasábjain találkozhatunk, míg a többi orgánumban a „hagyományos posztmodern aktualitások” általa kreált változataival „szembesülhetünk”. Az Elemek azóta sem megismételt műegész-programja, valamint a Concrete kötet „konkrét eredményei”, azt teszik világossá Géczi kapcsán, hogy a tudatosan vállalt és végigvitt művészi szándék és ihletett kivitelezés értékteremtő erővé válik. Míg a kevésbé végiggondolt, aktualitásokhoz felületesen ragaszkodó attitűd csak a megjele- nés/megjelentethetőség kétes bizonyosságát hordozza, aminek efemersége nehezen vitatható. (Magyar Műhely, 1991. Párizs, Bécs, Budapest) JÁSZ ATTILA A vers, a száj és a fül (FABÓ KINGA: A FÜL) (A VERS) Mostanában egyre ritkábban lehet hallani egy-egy vers olvasásakor a költő hangját. Néha úgy tűnik, mintha a külvilág zaja nyomná el. Pedig nem így van, a kaotikus zavar (kívül) nem képes elnyomni a költői hangot. Csak nem mindig hallatszik ki elég tisztán és egyértelműen a túltermelt versáradat hullámveréséből. Ez persze közhely, mint ahogy az is, hogy egy Pilinszky-vers olvasásakor hallani lehet a költő lassú, hangsúlyozó, eksztatikus hangját. És nem a lemezfelvételek után válik hallucinálha- tóvá, hanem abból a hiányérzetből, amit versei a magyar irodalomban betöltötték. Ismeretlenül ismerős és régen vágyott hang volt az övé, amely az olvasók szívében visszhangra lelt. Minden egyes jambikus lejtésű sorban éreztetve persze, hogy ez csupán átirat, leírt, testté vált »Szó« - „elégtelen eszköz, artisztikum” - sarx, hús, romlandó hús. Pilinszky ismerte az ősi próféciák titkát, hogy az élőszó erejének megőrzésére kell 858
