Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 9. szám - Fűzfa Balázs: Közelében a télnek - A kommunikáció és az erotika szerepe Arany János néhány balladájában (tanulmány)
nek, de a következmények arra engednek következtetni, hogy a felek „eltévesztették egymást”, s a tragédia - itt is - ennek lesz a következménye. A találkozások feszültsége megint a ki nem mondotts ág ban van, Dalos Eszti terhessége és halála azonban „visszafelé” megmagyaráz mindent, s a negyedik szakaszban történt alakleírás után az erotikus feszültség a 6. és a 7. strófa végén a más hangsúllyal ismétlő refrén-sorral tetőz - az ismétlés immár tanulsággá egyszerűsített „beletörődés” („Ti, leányok, ne tegyétek.” — Arany a felkiáltójelet is elhagyta). A köztük lévő feltételezhető kommunikációs töredezettség miatt Tuba Ferkó nem értette meg Dalos Eszti életét, nem engedte magához az ö szavait. E balladából már eltűntek az egymáshoz szóló szavak, és eltűntek az egymást érintő kezek, el az egymást érintő és megtartó szemek. A kommunikációhiány teljes, tépázott fájdalma maradt ember és ember egymáshoz szólásának: a furulya síró-rívó hangja. S tovább erősíti a tragikumot a paradoxiális élmény, hogy a zene általában éppen nemesíti a kommunikációt, sőt a kommunikáció köznapi tartományából elfogyó jeleket pótolja, mintegy az evilágon túli megértést teszi lehetővé, teljesíti ki a maga egyetemes módján. De „torz” zenei jelekkel ez már nem lehetséges. A furulya-motívum végső, misztikus idézése is e feltevést támasztja alá. Tuba Ferkó tehát még megmentheti a lelkét, de egyikük életét sem tudja megtartani. Kund Abigél és Bárczi Benő is súlyos kommunikációs jelrendszer-tévesztés áldozata lesz. A Tetemre hívás dramatikus, erotikus és kommunikációs feszültségpontja egyaránt a 14. szakaszban található: „Bírta szivem’ már hű szerelemre, — Tudhatta, közöttünk nem vala gát: Unszola mégis szóval igenre Mert ha nem: ő kivégzi magát. Enyelegve adám a tőrt: nosza hát!” Különösen érdekes, hogy e feszültségpontok a múltból felelevenítve izzítják tragikussá a jelent, s újraélésük bizonnyal hozzájárul Abigél önfelismeréséhez, „tudatos” megté- bolyodásához. Itt vehetjük észre ugyanakkor a kommunikáció meglétének vagy hiányának erejét, hiszen a fönti szavakból sejthető: a szerelmesek közt a szó fizikai értelmében „nem vala gát”, mégis, rettenetesen fontos a kimondás, az igen elhangzása szóban is, éppen a kimondás mágikus-misztikus ereje folytán (feltételezhetően az ebből fakadó többértelműség okán kurziválta Arany a szávait: tudniillik ’szóval szólt’, illetve ’azt kérte: szóval mondjak én is igent’). Abigél is, Bárczi Benő is eltér egy villanásnyi időre — a felidézett történetben - a kettejük közötti kommunikációs szinttől: a kimondás pillanatában Bárczi bizonnyal nem gondolta komolyan az öngyilkosságot (mondhatjuk: hisz ez megszokott szerelmi túlzás, majdhogynem közhely), szándékát éppenséggel Abigél frivol, játékosnak szánt, jelrendszer-tágító, mint később kiderül: felelőtlen szavai („nosza hát!”) - változtatják véglegessé és most már valóságosan értelmezendövé. Bárczi kommunikációhiányos helyzetére, ami e hiány jelzéséig komolyan veendő lett volna (csak a halál említése túlzás részéről, a hiány fájdalma valóságos!), más jelrendszerből érkezik válasz, könnyedén: Abigél nem veszi észre a váltást, majd csak szerelmese halála adja meg neki a fölismerés lehetőségét: ezért lesz egyetlen választható útja a téboly. Kund Abigél és Bárczi Benő tragédiája - amit a rövid idejű, de annál intenzívebb erotikus fűtöttség is alátámaszt - abban rejlik, hogy azt hitték, szerelmük már a teljesség kapujához érkezett; de ez nem így volt, mert ők még csak a szavakkal való kezdetnél tartottak, s hogy eljussanak a jelek nélküli teljes egymás-értés birodalmába, ahhoz evilági életüket kellett feláldozni. Hogy szándékuk és akaratuk nemes volt, arra bizonyíték tettük, az áldozat - egymásért. * 841
