Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 9. szám - Határ Győző: Életút 3.
De ládd, amekkora pletykazsák vagyok, ez se maradjon bennem, noha ugyancsak elébe vágok az eseményeknek. A hatvanas évek legelején történhetett, hogy a „Gazda” a szokottnál is erőteljesebben akart beleszólni az IU szerkesztésébe. Ezek voltak azok az idők, amikor a Nyugat felkarolt minden kommunista diktátort, ha az önállóság legkisebbjeiét mutatta s olyan Ugocsa non cororcaí-képpel nézett Moszkvára. Ekkor kezdtek udvarolni a román Con- ducatornak is. Persze a Moszkvától való függetlenedésnek Jugoszlávia volt az éllovasa, és Washingtonban úgy képzelték, az önállósághoz az út a tito- izmuson keresztül vezet. Beletették a bogarat az IU szerkesztőinek fülébe is: adjanak új profilt a lapnak, szerkesszék titoista szellemben. „Ha csak ez kell!” - kapták fel az Üstökűket azok, akik odahaza hozzászoktak a pártpolitika egymást-agyonütő „szakaszaihoz”: mesteri sakkhúzásnak érezték az új szakaszt és kapva kaptak rajta. Ignotus máris felcsatlakozott, Szabó Zoltán is élénken helyeselt s mellette volt a többség. Hogy ez a szégyenletes fordulat nem következett be, az Szász Bélának köszönhető (annak a Szász Bélának, akiről Faludy egy időben azt a suttogó-propagandát indította el, hogy „titoista ügynök”). — Nem azért jöttem Magyarországról, hogy titoista lapot szerkesszek itt Londonban - tört ki haragosan és a sarkára állt. Béla, amikor leszavazták, salto mortaléra határozta rá magát. Minthogy a szó szoros értelmében ő tördelte-szerkesztette, megtehette: megírta és a többiek tudta nélkül betördelte leleplező cikkét a titoisták álnokságáról Nagy Imre elrablásának botrányában: Nagy Imre a jugoszlávoktól menedéket kért és kapott, de elrablásakor a kezére jártak a szovjet KGB-nek és szemet hunytak. Volt, aki tudni vélte, hogy a titoisták Nagy Imre kiszolgáltatásában aktívan közreműködtek. Az emigráció egyik legnagyobb botránya robbant ki cikkéből; de Béla nem számolt a következményeivel. Ignotus tajtékzott; a szerkesztők Szász Bélát még aznap, rövid úton eltávolították, valósággal beletaszították a pénztelenségbe s ki tudja, milyen vesszőfutást kell végigszenvednie a kárörvendő „régi” emigráció sorfala közt s mekkora nyomorba süllyed, ha felesége, Kati, fordításokkal nem keresi meg a konyháravalót. A fejleményeknek megvolt a paralelje az angol rádiónál is; a Nyugatnak megkeseredett a magyar forradalom íze a szájában s az angol külügy is felkapta az „új orientációt”: Titónak udvaroltak, valahogyan mindjárt szebbnek találták a jugoszláv varrottast a boltban, mint a Szovjet Bolt bumfordi fababáit, és a rádió magyar osztályának is megüzenték - azt is, hogy milyen szordínót tegyen a szájára. Mi is kezdtük - másodszori felmustrálásra — pátriárkálisnak találni Kádár Jánost, legyezgetni önállósági törekvéseit s ha még emlékszel, ez volt az az idő, amikor fő-főnököm, Tarján György megcsillantotta előttem a lehetőségét, hogy új életet kezdünk: a polemizáló száj- jártatás helyett emberhez, irodalmárhoz méltó feladatokkal fog megbízni a rádió. Úgy is lön, az én szívemről nagyobb kő esett le, mint az övéről; s akkor T. Gyuri, a Vígszínház valahai vezető színésze nem is gondolta volna, mekkora örömet szerez magamagának azzal, hogy a szavának áll. KL Az elmondottak alapján az az érzésem, te nemigen keveredtél bele az IU belvillongásaiba - de azért bizonnyal örültél, ha az IU tűzfészkéből jövet beevezhettél az angol rádió biztonságos, meghitt vizeire - Akinek nem tűzfészke, ne vegye magára: amikor én oda-odalátogattam, abban 814
