Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 9. szám - Hamvas Béla: A modern társadalom idólumai
kívül hagyni azt, hogy egyéni szellemi erőfeszítés, határtalan szorgalom, gyűjtés, átgondolás, organizáció, tisztázás és leszűrés is, vagyis mindenekfólött: munka. Scheler nem is mulasztja el megteremteni a kapcsolatot a kettő között. ,Arbeit und Wissenschaft gehören zusammen.” Tudomány csak olyan időben és társas közösségben lehetséges, amelyben a közösség egyik funkciója maradandó művek alkotása. Ez az alkotásösztön a hatalmi ösztön másik oldala, ahogy a munka az uralom másik oldala. Ez a tény fejeződik ki a nyugati kultúra leglényegesebb ismertetőjelében: a technikában, amely együtt munka és uralom. Ez azonban a társadalomból, mint minden további nélkül érthető funkció, nem magyarázható. Társadalomfólötti, vallásos, eszkatológiai jelentősége van. „A munka”, mondja Scheler, „nem egyéb, mint az emberi élet teljesítése három irányban. E három cél: a kiképzettség, a hatalom és a megváltás.” A tudományos munkát is ez a három tényező határozza meg; a képződés, a hatalmi helyzet és a vallásos magatartás. A három tényező között pedig stílusegység van. A két első fogalmat nem kell magyarázni: a kiképzettség, az önképzés és nevelés, másik oldalon az uralmi ösztön az előbbiekből ismerősek. E helyett fölösleges magyarázni azt is, hogy mi a megváltás: mindenki tudja, hogy ez a metafizikai valóság jelentkezése a materiális létben. Ez a tudós szorgalmának, rendszerezésének, gondolkozásának, kutatásának, egyszóval: munkájának funkcionális analízise. Itt a tudós személye a másik oldalon is közvetlenül kapcsolódik a zsidó-keresztény világrendhez. A kereszténységben nyilatkozik meg minden más néppel ellenkező, vagy néptől különböző magatartás, amit az angolok selfpriesthood-nak hívnak, görög kifejezéssel autoepiskopia-nak, vagy autosotéria-nak lehetne elnevezni. A tudós nemcsak hatalmi tényező, munkájának vallásos jelentősége és háttere is van: ez az önmegváltás. A transzcendens világba való átlépés momentumát minden vallás másképpen oldja meg. Egyedül a kereszténység oldja meg egyénien, és bízza az átlépést magára az emberi egyéniségre^ Mindenki saját magának püspöke, és mindenkinek magának kell saját megváltásán munkálkodnia. Ezért a keresztény társadalmi világban az alkotás, a mű, a munka, az egyéni teljesítmény hallatlan jelentősége és egyéniséghez való kötöttsége. Ezért is mondják, hogy a kereszténység tisztán én-vallás. A stílusegység ténye itt is érvényesül. Természetesen nem úgy, ahogy az ismeretszociológia gondolja, hogy a társadalmi jelenség a primer, és ebből érthető a vallás. A helyzet itt éppen fordított: a vallásos szellem a primer, és ebből következik a társadalmi rend jelenségeinek értelme. 8. Ha a mondottakat össze kellene foglalni, ez a következőképpen történhetne: az emberi gondolkozás minden időben megkülönböztetett igaz és hamis tudást. E hamis tudás neve az újkorban Bacon elnevezése folytán: az idólum, a görög eidolon szóból, ami itt a valódi dolgok homályos árnyékát jelenti. Lényege nem az, hogy a világról valóságot mond, hanem, hogy bevált hatalmi eszköz. Az idolum-tudással szemben az újkor kifejlesztette a tudományok rendszerét, amely abszolút igazságok megismerésére törekedett. A legutóbbi időkig erről a tudományról azt is hitték, hogy örök igazságokat állít fel. Mint 779
