Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 9. szám - Hamvas Béla: A modern társadalom idólumai
ahogy azonban rendkívüli időben, magas hóban, nagy hidegben, viharban a technikai eszközök használhatatlanokká válnak, az újabb időben is, nem várt történeti fordulat következtében a tudomány tehetetlensége is kitűnt. A természet úgy látszik erősebb a technikánál; és úgy látszik a történet erősebb a tudománynál. A tudomány érvénye a konszolidált polgári társadalomhoz volt kötve, éppen úgy, mint a közlekedési technika kifogástalan működése a normális időjáráshoz. Mihelyt az idő abnormis, a technika csődöt mond. Mihelyt a társadalom összetételét megváltoztatja, a tudomány érvényessége megszűnik. A megismerés szenvedélyének teljesen új alapokra kell helyezkednie. Mindenekelőtt meg kell tennie azt a vallomást, hogy: nem tart igényt többé abszolút érvényre. Még a legegzaktabb természettudomány formájában is le kell mondania az örök igazságról, nemhogy az annyival bonyolultabb, nehezebb szellemi tudományban. A leghelyesebb volna az eddigi tudomány számára, valami más nevet kitalálni, hogy az ember azonnal tudja, - ennek a megváltozott gondolkozáshoz semmi köze sincs. Az emberiség új gondolatokra eszmél. Az új gondolatok egyike azt eredményezte, hogy a tudományos gondolkozást radikális kritikának vetették alá. Kiderült, hogy a mindenkori érvény álom, amely mögött uralmi ösztön lappang, és az abszolútnak nevezett igazság világuralmi törekvést rejt. A társadalom fogalmai általában idólumok, mert hiszen: „a szociális, jogi, politikai világ lényegében mythikus természetű”.42 De a tudomány nem egyéb, mint legnagyobb részben társadalmi funkció, és így a tudomány fogalmai is mythosok. Miért azok? Mert nem ismeretet akarnak, hanem hatalmat. E hatalmi törekvés azonban nem társadalmi, nem a közös életből fakad, hanem a vallásos beállítás eredménye. Ennek alapján, ha az idólumot meg kellene határozni, ez Bacon alapján körülbelül így történhetne: az idólum a valóságnak az ember vallásos tudatában elváltozott képe. A stílusegység alapján mindenki meggyőződhet arról, hogy milyen viszony van erősen vallásos idők természetábrázolása és érzésvilága között. Egy mexikói, gótikus, bizánci festmény elváltozása nyíltan feltárja, hogy intenzíven vallásos ember a valóságot nem is láthatja idólum- mentesnek. A gótika szobrai és képei a bizánci festmények és mozaikok és öltözet és szokások és államrend között parallelkoordináció áll fenn. Éppenúgy egy görög, egy kései római, egy reneszánsz kori, XIX. századi viszonylagos vallástalanságának mindig naturalisztikus szemlélet felel meg művészetben, tudományban, társadalomban, gondolkozásban egyaránt. És a primer magatartás a vallás. Ezért az idólum a vallásos tudatban a dolgok valóságos képének elváltozása. Az ismeretszociológia szerepe a fordulat következtében kettős: részben maga is tudomány, és ebből a szempontból alá van vetve annak, amit a tudományos gondolkozásról önmaga megállapított; részben azonban mint tudománykritika és relativizált ismeret, szerényebb, higgadtabb, tisztább és mindenekfólött nem ideológiai dogmatikus, hanem: egzisztenciális. Éppen ezért bizonyos megállapításai egy újabb, tudományontúli és tudományfólötti gondolkozás számára termékenynek és elfogadhatónak látszanak. De a tudós helyzete is lényegesen megváltozott. A következmények hatása alatt kénytelen feladni hatalmi helyzetét, és kénytelen lemondani arról, hogy a társadalomban kiváltásgos helyet foglaljon el: minden tudások legfőbb papja legyen. Bizonyos tekintetben visszatért a primer helyzethez, ahol a tudomány 780
