Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 8. szám - Szilassy Sándor: Jegyzetek a két világháború történéseihez

A kommunista vezetők, akik néhány hónap múlva kezükbe ragadták a hatalmat, doktrinér álmodozók voltak. Teljesen félreismerték a belső és külső helyzetet, és az inváziós erők elleni kezdeti katonai sikerek után az antant nyomásának engedve át­adták a kormányzást a szociáldemokrata irányzatú, Peidl Gyula szakszervezeti vezető elnökségével megalakult kérészéletű kormánynak. Alig egy hét múlva román katonai segítséggel jobboldali puccsisták ültek a helyükbe, és Habsburg József főherceget ki­áltották ki kormányzónak. Józsefet nem tűrte meg a győztes antant, így rövidesen Horthy Miklós altengernagy kezébe csúszott át a hatalom, akit a Szegeden szervezett „nemzeti hadsereg” támogatott. A Nemzetgyűlés viharos ülései, a trianoni tragédia, IV. Károly romantikus kísér­letei a trón visszaszerzésére, és a politikai és gazdasági konszolidáció felé tett lépések részei annak a szinte kaleidoszkopikus állapotnak, ami a katonai összeomlást követte. A zavaros évek során Magyarország kísérletezett elsőnek a modem politikai és társadalmi elméletek jelentős részének a kipróbálásával, és alaposan meg is fizetett a kísérletezésért emberi és anyagi veszteségekkel. Az első világháború végén szinte az egész Európa időlegesen búcsút mondott a tradicionális társadalmi és politikai rend sok formájának. Egymásután dőltek meg történelmi dinasztiák. A forradalom sokfelé ütötte fel a fejét, de a változások sehol sem voltak olyan gyorsak és egymásnak ellent­mondóak mint Magyarországon, ami sok új doktrína kísérleti területe lett. Károlyi még betartotta a régi szabályokat. Mielőtt a Népköztársaságot proklamálták, először fel­mentést kért és kapott a királytól a miniszterelnöki eskü alól. Amikor a kommunista Kun, a szocialista Friedrich és a tradicionalista Horthy kezébe csúszott át a hatalom, a formaságokkal már nem törődtek. A nemzetközi diplomácia Párizsban ugyancsak elvetette az addig szokásos udva­rias külsőségeket. A vesztesekre a „vae victis” elve alapján oktrojálták a „békeszerző­déseket”; nem az igazság és a kölcsönös megértés, hanem a hatalom és az erőszak vették át az uralmat Európa felett. Soha nem létezett országokat kreáltak, csakhogy a franciák kiépíthessék németellenes védelmi rendszerüket. A győztesek közé tartozó olaszok kiábrándultak,5 az amerikaiak felháborodtak, és a brit politikusok elveszítet­ték érdeklődésüket a kontinentális ügyek iránt a francia hatalmi törekvések miatt. Magyarországot megfosztották területe és lakossága zömétől ipari nyersanyagbázisá­val együtt, így Közép-Európa leggyengébb pontja lett. Két évtizeden át a régi dicsőség emléke és az elveszített területek visszaszerzésére irányuló irredentista törekvések jellemezték a magyar politikai életet. JEGYZETEK 1 Károlyi Mihály. Egy Egész Világ Ellen. Budapest: Gondo­lat, 1965. 135.1. 2 Riedl F. Irodalmi Hagyatékából. Budapest: Minerva, 1922. I, 137.1. 3 The Messages and Papers of Woodrow Wilson. New York: The Review of Reviews Corp., 1924. I, 551. 1. 4 Macartney, C. A. October Fifteenth; a History of Modern Hungary, 1929-1945. Edinburgh University Press, 1961. Első rész, 21. 1. 5 Balfour, a washingtoni Brit Különleges Bizottság vezetője, nyilatkozatot tett a Birodalmi Haditanács előtt 1917 májusában, amiben azzal vádolta Olaszországot, hogy „túlságosan szélesre nyitotta a száját; nemcsak arra vette rá az Antantot, hogy megígérje az olasz irredenta törekvé­sek teljesítését, hanem Dalmácia egy részét is követelte, amit nem lehet Olaszország integráns részének tekinteni”. 74th Congress, 2nd Session, House Document No. 502, Pt. 2, p. 24. Ilyesfajta kijelentések meglehetősen gyakoriak voltak a békekonferencia tanácskozásain is. TŰZGÖMB ALAMOGORDO FELETT Az atomháború veszélye Damoklész kardjaként vékony hajszálon függ az emberiség feje felett. A kölcsönös megsemmisülés víziója ma még visszatartja a nagyhatalmakat a tömegpusztító fegyverek használatától, de kiszámíthatatlan szerencsétlenség szár­mazhat abból is, hogy ezek a szörnyű fegyverek gyűlölettől fűtött kis országok vagy bűnözők kezébe kerülhetnek. A Szovjetunió néhány utódállamában maradt atomraké­744

Next

/
Thumbnails
Contents