Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 8. szám - Szilassy Sándor: Jegyzetek a két világháború történéseihez
magyarországi baloldali, Amerika-barát ellenzéknek különbekére és magyar nemzeti függetlenségre irányuló politikáját. A közös ügyek minisztereinek 1914. július 7-i üléséről készült jegyzőkönyvből kiderül, hogy gróf Tisza István magyar miniszterelnök ellenezte, hogy ultimátumot küldjenek a szerbeknek, akik Bosznia-Hercegovina annektálása óta a szokásosnál is ellenségesebben viselkedtek Ausztria-Magyarországgal szemben. Tisza úgy látta, hogy Szerbia megtámadása helytelen lenne erkölcsi és gyakorlati okokból egyaránt. Szerinte Oroszország ázsiai problémákkal volt elfoglalva. Bulgária, amint erejét visszanyeri, úgyis megtámadja majd Szerbiát, ami a Monarchia helyzetét megkönnyíti, amikor a délszláv terjeszkedési tervekkel szembeszáll. Tisza várni akart, abban reménykedve hogy az idő meghozza a megoldást háború nélkül is. Krobatin hadügyminiszter megjegyezte, hogy az orosz-japán háború, éppúgy mint a Balkán-háborúk, formális hadüzenet nélkül indult meg. Végül Tisza az uralkodóhoz fordult, aki úgy határozott, hogy a fegyveres beavatkozás előtt el kell juttatni a szerb kormányhoz a Monarchia követeléseit. A július 19-i ülésen ismét Tisza volt az, aki előre látta a háborús felelősség felvetését. Javaslatára a Monarchia kormánya nyilatkozatban szögezte le, hogy nincs szándékában szerb terület elcsatolása és a szerb királyság annektálását sem tervezik. A magyar miniszterelnök ott tévedett, hogy nyilvánosan nem protestált és a végén ö is hozzájárult az ultimátum elküldéséhez. Sir Edward Grey angol külügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy az ultimátumhoz hasonló fenyegető dokumentumot még nem látott életében, holott az sem jobb, sem rosszabb nem volt, mint a többi. Akkoriban gyakran megtörtént, hogy a nagyhatalmak Kínától Törökországig beavatkoztak gyengébb országok belügyeibe, és nem annyira morális megfontolások, mint inkább az Oroszországgal kötött nemzetközi szerződések voltak az angol méltatlankodás hátterében. Később kiderült, hogy a trónörököspár gyilkosait Szerbiában képezték ki terrorista akciókra, úgyhogy a Monarchia kormánya jogosan tiltakozott, bár az ultimátumra adott szerb válasz mérsékelt hangja és az általános nemzetközi helyzet nem indokolta a hadműveletek megkezdését. Azt is meg kell említenünk, hogy 1918-ban a Központi Hatalmak hadseregei több fronton is sikeresnek bizonyultak. Március 3-án Szovjetororszország és ellenfelei között létrejött a Breszt-Litovszki békekötés; két nappal később Bukarestben írták alá a békeszerződés ideiglenes szövegét. Két ellenséges ország vált ki a világháborúból, és 1918 tavaszán a német offenzíva sikeresnek mutatkozott a francia hadszíntéren. A március 21-én megindult amiensi csatában a németek visszavonulásra kényszerítették a brit egységeket, és május végén a francia csapatokat is új védelmi vonalra vonták vissza. Végül is az antant állandóan növekvő katonai és anyagi ereje mindenütt megállásra kényszerítette a Központi Hatalmak hadseregeit. Augusztus 8-án a német front az összeomlás jeleit mutatta Franciaországban. Szeptember 25-én Bulgária letette a fegyvert. Aznap Liege hőse, Ludendorff tábornok követelte, hogy a német kormány kérjen fegyverszünetet Wilson elnök 14 pontja alapján. Október ötödikén a berlini kormány teljesítette Ludendorff kívánságát. Amint a magyar ügyek egyik jól ismert külföldi szakértője megjegyezte, a sokáig elhallgatott panaszok hirtelen a felszínre törtek. „Magyarország középső részén a háborús kimerültség következtében hirtelen nyugtalanság sepert végig a társadalom elszegényedett osztályai között. Ugyanakkor a hosszú ideig elnyomott magyar nemzeti érzés forradalmi hévvel követelte a Habsburgokkal fennálló kapcsolat megszüntetését, homályosan és az igazságnak nem egészen megfelelően úgy érezve, hogy ez a kapcsolat rántotta be Magyarországot a háborúba”.1 A világháború végén gróf Károlyi Mihály került váratlanul az élre azzal, hogy ő volt az egyetlen ismert politikus, aki megjósolta a katasztrófát. Nyugatbarát, humanisztikus politikai programja nem bizonyult hasznosnak és praktikusnak a függetlenné vált ország számára, a nacionalista és soviniszta nemzetiségi követelések özönében. 743
