Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 7. szám - Lőrinczy Huba: "... kétely csak ott merülhet fel, ahol van valamiféle kérdés" - Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek

Tudja „a valóság”-ot, nem tudja „az igazság”-ot (44.). Bizonyos már abban, hogy mindig is gyűlölet lappangott Konrád barátságának a mélyén, hogy meg akarta ölni őt egy vadászaton, hogy a szeretője volt azóta rég elhalt feleségének, Krisztinának. Ez a valóság, ám „A valóság csak részlet” (44.), a tábornoknak pedig az igazság telje, a végső titok megfejtése kellene. Évtizedeken átnyúló makacssággal várja hát a barát visszatértét, hogy két kérdést tehessen föl neki: tudott-e Krisztina Konrád gyilkos szándékáról (120.), illetőleg: valóban az irracionális szenvedély volna-e az élet értelme (127- 128.). A „tetemrehívás” - a tábornok rendezteti így — ugyanazon miliőben játszódik, akár utolsó közös estéjük hajdanán; árnyként, emlékként velük van a halott feleség is. Vacsora előtt és alatt főként a vendég beszél a múltról, a trópusi létformáról, majd- egy bízvást jelképesnek tekinthető vihar után (59-60.) - változik a szereposztás: a házigazda sajátítja ki a szót. Obiigát megoldás Márai krízisregényeiben: a kezdetben mindentudónak tetsző narrátor jószerével kivonul a történetből, s a dialógusszituációban felhangzik az egyik hős monológja. A tábornok áradó magánbeszéde, meditációval elegy múltértelmezése tölti meg az éjszakát, s csak hajnaltájt, mikoron már „... a gyertyák csonkig égtek” (126.), mondatik ki a két nagy kérdés. Válasz az elsőre nem, csupán a másodikra érkezik, s mégis, Henrik mintha megkönnyebbednék. A barát távoztával engedélyezi, hogy Krisztina portréja visszakerüljön a folyosó falára, az ősök arcmásai közé („Nincs jelentősége”: 128.), majd csókkal búcsúzik egyetlen bizalmasától, Nini tői, az ősöreg dajkától, és - helyzete okán roppant súlyú mondat ez, akár bármely irodalmi szöveg zárótétele - „... mint minden emberi csók, ez is felelet, a maga torz és gyöngéd módján, egy kérdésre, melyet szavakkal nem lehet kimondani” (129.). (Mindez- magától értetődőn — a história utólagos rekonstrukciója s közben egy kissé értelmezése is; a dolgok korántsem ily lineárisan s ebben a sorrendben épülnek egymásra. Fontos megjegyezni még: a regény első harmadában a narrátori közlés dominál, majd egy történetmondást és párbeszédet vegyítő, átvezető szakasz következik, hogy a könyv felétől a dialógusnak álcázott monológ jusson uralomra.)

A gyertyák csonkig égnek ugyanazt az epikai modellt testesíti meg, mint a Válás Budán, illetőleg a Vendégjáték Bolzanában: súlypontja az éjszakai számvetésre, a mindenek megvilágosítását célzó „párbeszédre” esik, s ennek végeztével bizonyossággal elegy bizonytalanság marad reánk. Nem mondhatni, hogy A fáklya című Móricz-regény híres formulája volna érvényes e művek lezárultakor: „Elvégeztetett, de semmi sem tisztáztatott” - annál inkább mondhatni: elvégeztetett, de csak kevés tisztáztatott. A Vendégjáték Bolzanában és A gyertyák csonkig égnek - e két, egymás közelében született könyv - hasonló tanulságot sugalmaz, mint a szextett Szabó Lőrinc 1936-os Igazság? című versében:

Sajnos, akárhogy átbeszéltük minden részletét, az egész ügy egyre megfoghatatlanabb;

s én már azt hiszem, bár tagadjuk, barátaim, hogy sohse tudjuk meg egymásról az igazat.

A nyelv, a kommunikáció válságát A sziget című regényében ábrázolja elsőül Márai (Fried: i. h.), hogy e krízis megjelenítése jellegadó sajátosság legyen a következő évtized több művében is. A szavak hiányára hívja föl a figyelmet A gyertyák csonkig égnek - már citált - utolsó mondata, a szavak esendő voltáról, még inkább hamisságáról vallanak az efféle passzusok: „Mit lehet emberektől szavakkal kérdezni? S mit ér a válasz, melyet az emberek nem életük valóságával, hanem szavakkal adnak? (...) Nagyon ritka az ember, akinél a szavak teljesen fedik az élet valóságát. Talán ez a legritkább tünemény az életben” (98.) — avagy: „... az emberek jelbeszéddel közlik gondolataikat (...) Mintha idegen nyelven, kínai módon beszélnének a lényeges dolgokról, s ezt a nyelvet

654