Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 7. szám - Lőrinczy Huba: "... kétely csak ott merülhet fel, ahol van valamiféle kérdés" - Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek
aztán le kell fordítani a valóság értelmére” (118.)- A szó nem a megértés, hanem a félreértés eszköze, inkább elválaszt, semmint összeköt, a nyelv éppúgy a kommunikáció csődjéhez vezethet, akár a hallgatás és az elhallgatás (16-17., 116. stb.). A lényeg, az „... igazi titok leírhatatlan és kimondhatatlan” (96.). Ember s ember közt csupán az ösztönök néma sugallata teremthet valódi kapcsolatot (ezt példázza a regényben a tábornok és Nini különleges, nyolcadfél évtizedes viszonya), illetőleg a szavak nélküli művészet, legkivált a zene (29-34., 107-108.). „... a zene veszélyes” - hangzik el többször is a szövegben (31., 34., 108.), Konrád és a tábornok anyja, Konrád és Krisztina pedig épp a muzsika varázsvilágában találkoznak s kommunikálnak egymással. Nem véletlen Henrik heves kifakadása: „Gyűlölöm a zenét — mondja »szenvedélyesen, rekedten« —, Gyűlölöm ezt a dallamos és érthetetlen beszédet, mellyel bizonyos fajta emberek társalogni tudnak egymással, mondanak egymásnak valami kötetlent és szabálytalant, igen, néha azt hiszem, valami illetlent és erkölcstelent mondanak egymásnak a zenével. (...) S minthogy a zenének semmiféle szavakkal kifejezhető értelme nincsen, valószínűleg van egy másik, veszélyesebb értelme, ha ennyire meg tudja érinteni az embereket, akik nemcsak zenei hallás, hanem vér és sors szerint is összetartoznak” (107-108.). S Konrád is „Pontosan így gondoltja (uo.). S mert a szó, a nyelv képtelen a létezés s az emberi viszonyok legmélyebb tartalmainak autentikus megnevezésére, A gyertyák csonkig égnek narrátora sem mondhat ki mindent, nem is tetszeleg hát a mindentudás pózában. Ámbár a regény kezdetén még a hősök életútját s lelkűk rezdüléseit kitűnően ismerő, szubjektív elbeszélőként tűnik föl előttünk, nem avat be teljességgel a tábornok titkának lényegébe, majd egyre fukarabbul méri az értelmezőminősítő kijelentéseket s gesztusokat, beszéltetvén inkább a két főszereplőt, hogy az ál dialógus is a nyelvi kommunikáció csődjét közölje s példázza végtére. Henrik elmondja a maga verzióját és kérdéseit, Konrád válaszol is, nem is - „A többi - Hamlettel szólva —, néma csend”. A titkok titka sokszorosan körüljáratott, de meg nem neveztetett. A nyelvnek ilyetén felfogása - akár olvasta Márai a Logikai-filozófiai értekezést, akár nem (sokkalta valószínűbb, hogy nem) - fölötte emlékeztet a fiatal Witt- gensteinére. Az osztrák bölcselő 1922-ben megjelentetett, méltán világhíres munkájának végén efféle passzusokra bukkanhatunk: „... kétely csak ott merülhet fel, ahol van valamiféle kérdés; kérdés pedig csak ott, ahol van felelet, és ez utóbbi csak ott, ahol valamit mondani lehet. (...) azok az emberek, akik előtt hosszas kételyek után az élet értelme világossá vált, nem tudják aztán elmondani azt, miben is áll ez az értelem (...) Kétségtelenül létezik a kimondhatatlan. Ez megmutatkozik, ez a misztikum.” S az untig citált zárótétel: „Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell” (vö.: Ludwig Wittgenstein: Logikai-filozófiai értekezés. Bp., 1989. 89-90. - Márkus György fordítása; a kiemelések a szerzőéi.). Olybá tetszik nekünk: egymásra mutat az osztrák gondolkodó traktátusa és a magyar alkotó regénye, kivált, ha figyelembe vesszük, hogy Wittgenstein műve első renden etikai töltésű (vö.: Nyíri Kristóf: A Monarchia szellemi életéről. Bp., 1980. 168.), akár Márai könyve, s ha észrevesszük, hogy a filozófus munkája hasonlót sugall, mint A gyertyák csonkig égnek: „Az életproblémák megoldása, Wittgenstein meggyőződése szerint, nem kommunikálható: arról, ami az emberi egzisztencia lényegéhez tartozik, tulajdonképpen nem tehetünk értelmes kijelentéseket, és így, ha már minden lehetséges kérdést megválaszoltunk is, a nem-elmondhatónak a területén még mindig alapvető problémákkal kell megküzdenünk. Az egyéni életút viszont, megformáltságában, kifejezésévé válhat egyébként elmondhatatlan jelentéseknek” (Nyíri: i. m. 169. - a kiemelések az övéi!). E tömör összefoglalás — mutatis mutandis- Márai regényére is érvényes. A gyertyák csonkig égnek nem csupán a nyelv, a nyelvi közlés kérdéses voltának, az emberi egzisztencia lényegéhez tartozó dolgok elmondha- tatlanságának tételezésében rokona a wittgensteini fölfogásnak, hanem abban is, hogy — túl a „kész”, a „lélektelen” és „gépies” szavakon (117.) - az egyéni életutak megformálásának tulajdonít perdöntő jelentőséget. A Henrik kereste „igazság” nem gyarló 655