Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 7. szám - Lőrinczy Huba: "... kétely csak ott merülhet fel, ahol van valamiféle kérdés" - Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek

Bp., 1990. 288.). Ámde - túl a diáriumokon - jelen van a spanyol filozófus a Röpirat a nemzetnevelés ügyében, a Füves könyv, az Ihlet és nemzedék gondolatvilágában, számos utalásában és passzusában is, tanítása beépült — a lehetségesek közül csupán egyetlen példa - Az igazi című regény alkonyvíziójába, mi több: a Sértődöttek egyik kulcsfigurája részint Ortegáról mintázódott (vö.: Fried István: Márai Sándor titkai nyomában. Salgótarján, 1993. 79.). Könnyű föltennünk: Márai kitűnően ismerte a kortárs bölcselő legfontosabb munkáit, s aligha csak a tömegek lázadásáról, a műveltség, a minőség veszéséről oly szuggesztívan beszélő Ortegáért lelkesült. Hivatása okán a magáénak érezte (érezhette) a regény jövőjét, lehetőségeit fürkésző esszét is. Tény, hogy Ortegának ez a műve (Puskás Lajos fordításában) csak 1944-ben vált hozzáférhetővé nálunk, Márai viszont - németül vagy franciául — jóval korábban olvashatta, akár A szerelemről szóló, szép értekezést. Ez utóbbiról is előbb ejt szót egyik regényében (vö.: Az igazi. Bp., 1992.105.), mintsem a magyar átültetés (1942-ben) megjelent volna.

A Gondolatok a regényről, e pazar és meggyőző okfejtés bevezetésül a műfaj „alkonyát” konstatálja. Ortega szerint jószerével elfogytak a felhasználható tárgyak, „Új motívumokat találni gyakorlatilag lehetetlen”, s az olvasói érdeklődést felajzani is mind nehezebb. Ilyképp: „... a regény műfaja, ha nem is merült ki maradéktalanul, elérkezett utolsó fejezetéhez, s elfogadható tárgyban oly hiányt szenved, amit az írónak a regény felépítésében szerepet játszó egyéb elemek tökéletességével kell kiegyenlítenie” (most és a továbbiakban is az 1944-es editio reprint kiadását idézzük: Bp., 1993. 7., 9.). S mik volnának ama bizonyos „egyéb elemek”, amelyeknek tökélye kárpótolhat a veszteségért? Ortega három tételben foglalja össze a modem epikusokhoz címzett tanácsait. Elsőül: a regényírónak a cselekmény radikális zsugorítására kell törekednie, hogy műve ne extenzív, hanem intenzív legyen. „... a mese, minthogy csak mechanikus elem, esztétikai szempontból holt anyag, s így a minimumra kell csökkenteni” (32.). „Téved, aki azt hiszi, hogy az intenzitás eléréséhez nélkülözhetetlen sok esemény elbeszélése. Ellenkezőleg: kevés szükséges, de ezeknek végletekig felaprózottaknak, tehát valóság- szerűeknek kell lenniük. A regény nem kalandoknak egymásra halmozásától lesz sűrű, hanem minden egyes kaland legkisebb részletének aprólékos ábrázolásával. - A cselekmény összevonása térben és időben (...) ma gyümölcsöző segédeszközként újul fel, hogy a belső tömöttséget, az atmoszférikus nyomást a regény belső térfogatában állítsa helyre” (26.). „A regényszerűség lényege (...) nem abban rejlik, ami történik, hanem épp abban, ami nem történés” (37-38.). Másodszor: a mű fiktív univerzuma semminő vonatkozásban nem állhat a valóságosan létező univerzummal; hermetikusan magára záruló, önelvű, öntörvényű kozmoszként kell funkcionálnia. „A költő taktikája abban áll, hogy az olvasót elcsábítja valódi, igazi világának köréből, és foglyul veti abba a kis, erősen elzárt, képzelt világmindenségbe, ami a regény belső világa” (40.). „... a szerzőnek be kell vinnie bennünket regényének zárt életterébe, s azután elvágni a visszavonulás minden útját. (...) birodalmát légmentesen kell elzárnia, egy léknek vagy lyuknak sem szabad a valóság csillogását behatolni hagynia”, ugyanis ellenkező esetben „... a problémák és szenvedélyek, amelyeket elénk tártak, nagyságban és intenzitásban oly nagyon összezsugorodnak, hogy elveszítik minden csábító erejüket” (42-43.). Harmadszor: az így születő, intenzív, feszült atmoszférájú, „aprólékos” (48.) regénynek mindenekelőtt a fiktív hősök pszichológiájával kell foglalkoznia. „... a regény anyaga elsősorban alkotó lélektan” (52.), s a bemutatott „... lelkeknek nincs okuk olyanoknak lenni, mint a valódiaknak; elég, ha elképzelhetőek, lehetségesek” (54.). „Nem buja, dús mesék koholásában, hanem felfigyelésre érdemes lelkek kitalálásában látom a regény műfajának ígéretekkel teljes jövőjét” - jelenti ki esszéje zárlatában Ortega y Gasset (55.).

A legkevésbé sem tisztünk ezúttal e szuggesztív okfejtés igazságtartalmának, teoretikus érvényének latolása, annál inkább kérdjük: vajon nem ez a gondolatmenet adja a Márai-féle - oly jellegzetes - regénymodell elméleti hátterét? Eme különös, karakterisztikus alakzat - Fried István figyelmeztet reá - a harmincas évek közepén s épp A szigetben formálódott meg először (i. m. 40., 63-74.), hogy tökéletesített válto652