Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 7. szám - Kovács L. István: Sebeők János

esetleg halhatatlan lehet. A realitások ezzel szemben azt mutatják, hogy az emberiség jungi kollektív tudatalattijában léteznek örök értékek és olyan személyiségek, akik képtelenek elhalványulni az idő múlásával. Az persze megtörténhet, hogy az egész emberi kultúra mindenestől eltűnik, hiszen bármikor jöhet egy meteor, a halhatatlanság azonban az emberi kultúrkörön belüli halhatatlanságra céloz, nem pedig arra, hogy az emberi értékrend időtlen-időkig fennmarad.

TIZENKETTŐT EGYMILLIÁRDÉRT - AVAGY A NAGYLÉT MIBENLÉTE

— Ezen a ponton felvetődik a zsenialitás kérdése. Miként vélekedik az egyes ember

történelem- vagy akár tudomány formáló erejéről, illetve képességéről?- Hiszek az emberi géniuszban. Megmaradtam a romantikánál: habozás nélkül hajlandó volnék kifogni a lovakat Liszt Ferenc konflisa elől, s igavonó rabszolgaként húzni ahintót, amelyben ül. Mérhetetlen alázattal viseltetek tehát az emberi géniusz iránt, és abban nitzshei jelleggel hajlamos vagyok emberfelettit látni. Csak a jog előtt vagyunk egyenlőek. A szellem igazságtalan. A spirituális Justitia nem vak, hanem kacsint. Összeállítható olyan szellemi aranycsapat, amely egymilliárd embert ér. Képzelje maga elé: tizenkettő a mérleg egyik, s egymilliárd a másik serpenyőjében. Vajon merre billenne a mérleg nyelve, ha a szellem lenne az egyedüli mérték? Könnyű tizenkét olyan személyiséget találni, akik bizony átbillentenék a mérleg serpenyőjét.

— S kikből állítaná össze ezt a szellemi elitet?- Ide sorolnám például a nagy vallásalapítókat, így Jézust, Buddhát és Mohamedet, de Platón, Arisztotelész, Newton, Einstein, vagy Homérosz neve sem maradhatna ki a sorból. Bár nem vagyok biztos benne, hogy utóbbi valóban létezett-e? Mindenesetre így tanultuk az iskolában. Lehet, hogy a művek teremtenek maguknak embert, lehet, hogy az emberek alkotnak műveket, mindazonáltal az ember és a mű egysége nehezen túlhaladható kettősséget alkotnak a történelemben. Ezek az emberek számomra felérnek egymilliárddal, mert ha kivesszük őket a történelem sodrából, akkor olyan mértékű hiátus keletkezik, amivel nem tudunk elszámolni anélkül, hogy megmenekülnénk a géniusz kihívása és tragédiája elöl. S a tizenkettő még ki sem telt.

— Valóban, az iménti felsorolásból kimaradt Eukleidész neve, s Archimédészé is,

akinek törvényére való hivatkozással beszélt a kegyeletről. Apropó: fél a haláltól?- A halálfélelem minden alkotó ember szövetségese és egyidejűleg hajcsára is. Egyik gyerekkori verem úgy fejeződött be, hogy „vajon nem felejt-e el felébreszteni az Alomisten?”. Ahogy sok gyerekkel előfordul ebben a korban, magam is féltem attól, hogy fel tudok-e ébredni, vajon képes leszek-e ezt a bonyolult műveletet végrehajtani. Ma már kevésbé tartok attól, hogy a holnapot nem élem meg. A halálfélelem ilyetén csökkenése a kor jele. A fiatal gyerek azért retteg a haláltól, mert saját szervezete még újszerű a számára, és képtelen gazdálkodni annak erőforrásaival. Egy magam korabeli ember már „beletanult” a saját szervezetébe, és szomorú szkepszissel szavaz meg önmagának egy hosszabb életkort. A holnapi haláltól tehát nem félke, az infarktustól vagy aráktól viszont igen. A rizikófaktorok tömege engem is éppúgy veszélyeztet, mint bárki mást. S noha tudat alatt szeretném hinni, hogy a tervek védenek a méltatlan elmúlás ellen, sejtem, hogy ez nem így van. Nem félek hát a haláltól, hanem tartok tőle. Akár egy alvó oroszlánt, folyamatosan szemmel tartom, és egészséges hipochondriával keresem a tüneteket, amelyek észrevehetetlenül, esetleg egy halálos kór első morzejelei. Úgy érzem, jelenlegi életkorom keresztutat jelöl: most növök ki az úgynevezett Fidesz-kor640