Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 7. szám - Kovács L. István: Sebeők János
— Ön azt állítja, hogy mondandója van az emberről. Mégis, a könyvében alig szerepel ember.- A főemlősök közt vannak emberszabásúak, az ember viszont istenszabású és nem emberszabású. Vagy nem az a legfőbb problémánk, hogy hiányzik belőlünk az ember? Az embertelenség emberhiány az emberben. Elidegenedésként aposztrofálták a filozófusok, mentális vákuumként a pszichológusok, és sikollyal érzékelik a megraboltak, a megbecstelenítettek. A Hisztériumjáték az embertelenség regénye, ezért hiányzik belőle az ember, no meg azért, mert maguk a mítoszok sem emberszabásúak. Az ember- léptékűség épp oly kései jövevény a történelemben, mint a Voltaire-teremtette gyermek. Előbb voltunk héroszok, istenek, mint emberek. így szemlélve, a maga abszurditásával együtt ez a regény nagyon is hagyománytisztelő. A hétfejű sárkányon senki sem kéri számon a realizmust, mert megszokták. Az én hőseim még szokatlanok, ezért tűnik fel irracionalitásuk. De hisz ez volt a célom: bemutatni, hogy politikailag, etikailag egy irracionális világban élünk. A Hisztériumjáték Mennyországa az a Mennyország, ami a náci és szocialista realizmus világából néz ránk Mosolyország gyanánt, miközben a mosoly mögött megtört életek és népek bujkálnak. — Értem én, hisz mindezekről már sok helyütt beszélt, engem viszont változatlanul érdekel, hogy miképp születhetett meg önben ez a regény, hol vannak e zseniálisan megideologizált fordulat lélektani mozgatórugói, előzményei, vagy úgy pattant ki önből ez a mű, mint Zeusz - avagy a regény szerint Zeusz ex Machiavelli — agyából Pallas Athéné?- Ha hiszi, ha nem, magam is gondolkodtam ezen, s most úgy látom, hogy három hosszú távú személyes előzménye van a Hisztériumjátéknak. Kezdeném az elsővel, mely a legirodalmibb. Ez tulajdonképpen egy metabiológiai felfedezés: ráeszméltem arra, hogy az angyalok és a tündérek két faj, legalábbis a kultúrtörténet szerint, az angyalokat tudnillik sohasem ábrázolják szitakötőszárnnyal, hanem mindig toll- szárnnyal, noha repülnek, míg a szárnyas tündérek megjelenítése legtöbbször szitakötőszerű. Toliszárnyú tündért sohasem láttam a mesekönyvekben. Ez a dichotómia szolgált a Hisztériumjáték kondenzációs magvául. A probléma folyamatosan zsarolt, motoszkált benne, s követelte, hogy irodalommá tegyem. — És a második előzmény ?- Az már jóval személyesebb. Gyermekkorom óta szisztematikusan gyűjtöm a napilapok fejléceit. Érdekelt a politika, különösképp a fejlődő országok, melyek ekkortájt, a pangás érájában érdekesebbek voltak Magyarországnál, ahol úgysem történhet semmi lényeges. Ez az érdeklődés aztán észrevétlenül kitágult, mágnesként vonzani kezdett a huszadik század, s főképp annak általam személyesen meg nem élt időszakai. Hogy mikor vált mindebből gyűjtőszenvedély, azt nem tudom. Tény viszont, hogy több mint egy évtizede gyűjtögetem a különböző kordokumentumokat, fotókat, napilapokat, naplótöredékeket egész a villamosjegyig bezárólag. A Hisztériumjáték áldokumentumszerű felépítése s a gyűjtőszenvedély szorosan összefügg. Maguk a dokumentumok ugyanakkor közvetlenül, egy az egyben sohasem szerepelnek a regényben, csak a leheletük. A szociológiai igényű realizmus valóban távol áll tőlem. Igaz, egyik novellámat, mely egy századik születésnapja előtt megerőszakolt parasztnéniről szól, valaki szociológiailag hitelesnek nevezte, de csakis azért sikeredhetett ilyenre, mert kitaláció az egész. 638