Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 7. szám - Hatás Győző: Életút 3.
A továbbiak megértéséhez itt most közbevetés következik: az angol adórendszerről és a mi baromi együgyűségünkről. A Cadogan Square-en a telkek minden cm2-e aranyhegyet ér; ha felparcellázzák e György-korabeli palotákat, azokat a lakásokat csak a felsőközéposztálytól felfelé tudják megfizetni. S mi egy ilyen házban laktunk. Azt is tudnod kell, hogy millión felül a milliomosnak nem kell ész, a pénze elkezelgeti magát - van befektetője, alapítványai, adószakértője. Lord Furness-nek nem kellett mondani, tudta magától, merre vannak a járható titkos ösvények, hátsó kiskapuk az adózás dzsungelében; addig, amíg odaáldozza házát a magyar menekülteknek-s fenntartja könyörotthonukat, a jótékonyság után akkora adókedvezményben részesül, mintha méregdrágán egyenként adná ki a lakásokat, gazdagoknak. S az akkori lakásmizériában a kiadás még más veszéllyel is járt, a körmönfont bérlő, ha jó ürügyet talált rá, megkapaszkodott a tíz körmével s többé nem lehetett kitenni; s az ilyen kényszerű „örökbérletnek” az volt a hátulütője, hogy az ingatlan értéke menten felére-harmadára csökkent. De hogy a lakásínség enyhült, a kormány elérkezettnek látta az időt, hogy megszüntesse a lakásrendeletet és felszabadítsa a lakáspiacot. Azontúl annak adhattad ki lakásaidat és annyiért, amennyiért csak akartad. Tanácsadó szürke eminenciása a Lordnak menten kiszámította, hogy ha kiszórja a menekülteket és piaci áron adja ki a tizenkét luxuslakást, hát nincs az az adókedvezmény jótékonysági alapon, ami felérne azzal a busás haszonnal. A lakbérjövedelem mindjárt háromszor akkora... Lord Furness mindezt figyelmesen hallgatta és hiába volt a Máltai Lovagrend angliai főtáborszernagya-s a négy katolikus főrend egyike, nem a lelkiismerete szavára ügyelt, hanem az adószakértőjére. Azonnal intézkedett. Útilaput kötött a talpunkra és három napot adott, hogy kiürítsük a palotát, amely előtt máris megjelentek az állványozók, hogy tatarozzanak. Elgondolhatod, mekkora fejvesztett lótás-futás kerekedett. Akadt, akinek volt hova menni; mi azok közé tartoztunk, akinek nem volt. Ki ösztöndíjban, ki már állásban, kinek-kinek volt miben megkapaszkodnia; jómagam a lap megszűntével már facér voltam s most, ha ki kell takarodnunk valami olcsó távoli albérletbe, Piroskám is elveszti gazdagjait, akiknek addig vacsorákat főzött. Z-nszky, a gondnok, a haját tépte, neki is kifele állt a szekere rúdja; elvesztette egyetlen fejőstehenét, a magyar könyörotthont, el az odahordott antik bútorokat, amelyeket előlünk rejtegetve, elvesztegetett s immár nem lesz mit elinni. Ami még a szőnyegekből-bútorokból maradt, mindenért késhegyig menő harcot folytatott és tagadta, hogy a lord utasítást adott volna szétosztásukra a menekültek között. A holmiknak már csak az utója volt s ami nekünk jutott volna, otthagyni éppúgy nem volt érdemes, mint elcipelni - de hová is vittük volna?! A máltai „biztos rév” hamis biztonságérzettel töltött el s most nyelt is már befele az örvény, sajkástul. Három nap alatt kellett valahol a hajópadlós kuckóra rálelnünk, hogy álomra hajthassuk a fejünket; előteremteni, ha a fold alól is, a sokkal drágább bolti vajat, bolti szeletelt kenyeret. Még el se kezdtük és már újra az elején tartottunk, belehajítva az életküzdelem közepébe; harmadszor fóldalattiztuk körbe Londonországot címről címre járva, veszekedve-méltatlankodva-alkudozva, és harmadszor próbáltuk - de még mindig nem sikerült vajszigetet köpülnünk a lábunk alá. 590
