Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 7. szám - Hatás Győző: Életút 3.

Ne hidd! Majdnem mindenkinek volt angol pártfogója; s nekünk meg ott volt a PEN. David Carver, a PEN főtitkára mindig tárt karokkal fogadott: „the Butcher’s Son” - „a Hentes Fia”; ő maga hirdette széltében magáról, hogy honnan küzdötte fel magát s volt ebben valami fordított sznobizmus; tele volt irodalmi anekdotákkal, ha meg vacsora közben megkedvesedett, dörmögő bourdon-hangján Schubert-és Schumann-dalokat memorizált önfeledt-hango- san, bele-belszőve huncut megjegyzéseit, mindnyájunk gaudiumára. Barátságunk Helen Rogersszel, a PEN titkárnőjével még szorosabbra fonódott — majdnem azt mondtam, Rogers ékkel, mert nem élt egyedül. Mennyit kacagtunk felsülésemen, amikor először látogattuk meg Flood-street-i garzonlakásában és utcahosszat végig az elegáns King’s Road-on, amelynek mellékutcája volt, még az ottlakó őslondoni sem tudta megmondani, merre van a Fiúúúúd szírit — mert így ejtettük, igen helytelenül, ahelyett hogy Fiad sztrít-et mondtunk volna; míg végül a cédula odamutatásával rátaláltunk. Ott ismertük meg élettársát, Lucienne Gow-t - mert Helen és Lucienne leszbikus házaspár volt — s valami-bámulatos paradicsommadár mind a kettő. Kivált Lucienne-en bámuldoztam sokat: ha feketébe vágta magát, nadrágba-zakóba, gomblyukába tűzte szegfűjét és bársonyberetjét a kontyán kackiásan hátravetette - hát mintha Oscar Wilde lépett volna le a képkeretből. Pámás-begyes mellétől eltekintve, ahogy lakktopánjában délcegeskedett, hát még a hangját is mélyebb regiszterre csavarta, hogy érzékeltesse — ő a férfipartner s huszárosán hagyta, hogy kiszolgálják. Mint belsőépítész-és lakberendező, a londoni jótársasághoz hozzátartozott és klientélájával a divatos glossy folyóiratok fényképes pletykarovatában Lucienne fel-felbukkant. Nemegyszer magához is meghívott, hogy megcsodáljuk látványos otthonát (mely az üzleti reklámhoz hozzátartozott), és hogy megízleljük szakácsművészetét. Akkor még sokkal prűdebb volt az angol társadalom, híre-hamva sem volt a permisszív szellemnek meg a hozzázüllő törvényhozásnak s igazán nem tudnám megmondani, leszbikus-voltának volt-e szerepe abban, hogy Helennek a PEN-ből időnap múltával hirtelen távoznia kellett: eltűnt vidéken; majd élettársát is elvesztettük, mégpedig igen tragikomikusán: Lucienne, a daliás pszudo-Oscar Wilde, aki nem volt hozzászokva a tűsarokhoz, egy ízben ilyen női lábtyűben mellélépett az első foknak, lába kibicsaklott, lezuhant a Claridge lépcsőjén és szörnyethalt. Evek múltával persze - ládd, már elébevágnék az eseményeknek.

KL És a KOMMUNIZMUS GYERMEKE után más könyvvel, kiadónál

nem is próbálkoztál?

Hát: igen is, nem is, amúgy ímmel-ámmal. Aminek ezer és egy oka volt. 1957. aug. 26-án Szász Béláék megérkeztek Bécsből és attól kezdve összejártunk. Hampstead-i lakásukban sokszor felugrottunk hozzájuk, kivált mikor magunk is odaköltöztünk a közelükbe s ezt is mindjárt meghallod majd, hogy ez a hirtelen exodus a máltai paradicsomból miért-s hogyan következett. Béla felesége, „Szász Kati” (így emlegette mindenki), hajlandónak mutatkozott, hogy baráti alapon próbafordítást csinál az ANIBEL egy fejezetéből.

Nálunk és szerte Európában ez a „közvetítő” író és kiadó közt ismeretlen, de az angolszász világban évszázados múltra tekinthet vissza az irodalmi ügynökség intézménye. Vannak 300 éves cégek, akik az előolvasók/próbalek- torok tucatjait foglalkoztatják; az irodalmi ügynök rostál/szelektál/javasol/el587