Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 7. szám - Hatás Győző: Életút 3.

KL iS ha így helyrerázódtatok már, gondolom kialakult az életrend is,

holmi rutin Ki bizony. Mert valahonnan a Méltóságos Asszonyék „szagot kaptak”, hogy Piroskám olyan főzőasszony, amilyenről Krúdy se álmodott, és nincs az a cordon bleu, aki hozzá fogható; kapva-kaptak rajta és el is szerződött a környező patrícius paloták egyikébe, vacsorafőzésre. Délután eltűnt és estetájt, kilenc után érte mentem; nem bánta és igen megbecsülték. Magam meg kettőig se számoltam és már horogra kerültem; s ahogy örültem neki az elején, úgy büdösöltem a végén, mert a végén csattan — s rajtam csattant ez az ostor, haliga csak, hallga.

Valahonnan meghallotta Lajos Lederer, az Observer munkatársa (és ún. kelet-európai szakértője), hogy lebzsel erretájt egy facér magyar író és épp ilyen lézengő ritter kell neki, mert szert tett egy Igazi Magyar Szabadságharcosra, akinek könyvvé kéne kerekíteni a történetét.

L. L. méz-máz mosollyal állított be s magával hozta jelöltjét, Pfeiffer Edét. Ede 17 éves fiatal laganc volt, rokonszenves égimeszelő és alkalmasint úrifiú, akit az országos kulturális deklasszálódás a műveltség elemeiből kisemmizett és brosúraszinten beszélt-és gondolkozott magyarul.

Miután látatlanba a munkát elvállaltam, ezentúl úgy alakult az én életem rutinja, hogy a korai frugális reggeli után Ede beállított hozzánk és mellém ülve gépbe diktálta élete történetét. Jóltevőinél lakott a távoli Beckenham-ben, pitymallatkor kelt s onnan utazott be minden nap; öröm volt hallani, amint belemelegszik „sztorijába”, hiszen elmondása, szerepe új volt a számára, és olykor arcizmunkat fékezve, össze-összenéztünk Piroskámmal, mert Ede zsenge lelkének bolondgombáriumában olyan gyémánt-ragyogású galamáty-mon- datok teremtek, amilyeneket érett fővel kitalálni nem lehet, ahhoz a kommunista iskoláztatás műtrágyája kell. Este aztán az aznapi gépelményből kimazsoláztuk ez aranyköpéseket és nyerítve kacagtunk rajta - nem Edén, hanem a kultúraromboló rendszeren, amelynek produktuma volt. A köríték, a srác felcseperedése a kommunizmusban - a történet „gatyába-rázása” az én dolgom volt; az igazi „sztori” abból állt, hogy Ede telefonközpontban dolgozott, ismerte a lehallgatás technikáját s utóbb, a forradalom alatt részt vett a Köztársaság téri pártház elfoglalásáért folyó harcokban. Ha akkor, hat hét diktálás után meg nem állítom, még ma is mondaná: 1200 gépelt oldalból ki kellett kokszolnom azt a 300 oldalas kéziratot, amely már kerek egész és megérett arra, hogy Gosztola Denise bájos ifjú pesti menekült hölgy nekiálljon a fordításnak. Denise szintén L. L. szerzeménye volt s hogy ezért végezte-e az egyetemet angol szakon, azt nem tudom, de fordítás közben ő is fel-felnevetett s akkorákat kacagtunk az eredeti piszkozat „aranymondásain”, hogy rengett a fal.

Ede akkor még nem tudta, mi az, amit nem tud s azt sem sejtette, hogy ez a könyv, „A Kommunizmus Gyermeke” élete ugródeszkája lesz. Igaz, iparkodtam történelmi távlatba állítani a forradalmat, a szálakat visszavezetni 1945-re, és színvonalas, intellektuális hátteret keríteni Ede egysíkú, vérszegény története köré, vagyis: „megadni a módját”; legnagyobb megrökönyödésemre a könyv gazdája a kiadó lektorátusában kegyetlenül kivágott mindent, ami kompetens, alapos monográfiává avatta volna a könyvet, valósággal kiherélte és a ponyvaszínvonalra lesüllyesztve, csak a vért, a maszatot, a vet584