Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 7. szám - Hatás Győző: Életút 3.

ilyen reklámrigmusokat s volt olyanja, amellyel persze csak önmagát vesézte, mint pl. amit az ODOL nevű feltőtlenítőre költött: „kislány, hogyha malac- kodol /legyen nálad palack Odol” KL Erre mintha magam is emlékeznék - Városszerte, az irodalmi eszpresszókban. Mindenki tudta; no látod. Szabó Lőrinc nem csinált? De bizony, hogy csinált! S ezt te jobban fogod tudni. Már szegény H. Tamásnak a feleségével - az alig 17 éves, dekoratív Évával nem volt olyan szerencséje: tbc-fertőzést állapított meg nála a szűrés — ami ma már korántsem az a mumus, ami a múlt században volt, megvan a specifikuma; járt is hozzá a kerületi nörsz és naponta kapta az injekciókat, így hát Évácska csak otthon szomorkodott. Amire amúgy is megvolt az oka; mert a fülünkbe sugdosott pletykák szerint férjecskéje csak úgy tudott elélvezni, ha pornómagazinnal a vécén magához nyúlt, míg Évája az ágyban hiába várta; így azután házasságuk közeljárt ahhoz a zátonyhoz, amire rá is futott hamarost: így volt, nem így — nem az igazság, hanem a pletykák krónikása vagyok, de azt tudom, hogy Tamás angol tudásának nem Anglia, hanem Olasz- és Franciaország látta hasznát, irodalmi velleitásaival is felhagyott, sőt, már a lét határozmányait is „belátta és feladta”: már nem él; Párizsban halt meg, be-nem-váltott szép ígéret s immár rágalmakból-plety- kákból kifürdekezve - lemosolyodva néz ránk istenlátó szemüvegével, a Mennyek Dicsőségében. Maga Éva a kirajzás után gyógyultan, utóbb egy Swiss Cottage-i eszpresszóban csinoskodott-s szedte az osztrák emigránsoktól a zsíros borravalókat; de míg a máltaiaknál együtt voltunk, rengeteget szomszédoltunk KL És te: te mivel próbálkoztál?

Nem nagyon kellett: mindenre lecsaptam, ha jött az alkalom. Tudod, hogy nem vagyok „darizó mangár”, nem szívelem a tarhásokat és a született keresetképteleneket vagy azokat, akik erre „zseni-voltuknál” fogva jogot for- málnak-és berendezkednek, megvetem. Tábori Pali valóságos alapítványszakértő volt és a Ford Foundation irodáiban Londonban, New Yorkban bejáratos; szerzett pénzt, beindította az emigráció hetilapját, a „Magyar Szót” s abba az első pillanattól fogva beszálltam skribler-mindenes-slapajnak. (Dr. Johnson idejében, a hírhedt Grub Street-en „hack”-nek hívta az irodalmi szleng a sajtófirkászokat s ha még emlékszel, hogy eredetileg a nevem Hack volt, hát nem mondhatod, hogy nem nőmén est omen.) Sok pénz volt a 10—12 font a heti cikkért s amikor fordításomban elkezdték folytatásokban közölni Orwell ALLATFARMJÁT, duplán kerestem; lefordítottam az egészet, de sajna, hat hónap után a lap megszűnt (azt is elmondom, hogy miért) és a közlés félbeszakadt. A kettőnk kosztja fdlérekből kitellett s amikor Piroskám két hétre eltűnt, mivel az asszonyokat buszon elvitték egy vidéki kastélyba, hogy gyorstalpaló kurzuson angol szóra fogják s beadják kanalanként az „angol életet”, hát a magam élelme úgyszólván semmibe se került s a heti 20-25 fontot élére rakva-és a bankba be - valóságos krőzusnak éreztem magam. Már sandán néztem Bécsben szerzett táskagépemre, amióta a kirakatokban felfedeztem a villanyírógépeket; szót értettem az Olivetti-céggel és egyenesen Ivreából magyar betűs csodagépet rendeltem kemény 130 fontokért (megvan a számla); ki gondolta volna, hogy fél évig eltart, amíg legyártják s amikor leszállítják s látom, hogy eltévesztették a betűtípust, majd megüt a guta 582