Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 1-2. szám - Varga Imre: Indiai eseménynapló

felbélyegezni Juditnak a lapokat, s így végre elindulhatunk megint a Gan- gesz felé.

Ácsorgók, ücsörgők, lebzselők, szemfülesek, kalmárkodók, áhítatoskodók. Mosóemberek, ruhát marokra fogva csapkodják a parti kövekhez, amott a lépcsőkre teregetik a lepleket, gyolcsgatyákat, ingeket, lepedőt, ruhaneműt. S gyerekek. Tizenegy éves korig tart a kötelező iskolalátogatás, sokaknak ezután az utca jut. Tíz-húsz lépésenként élénkbe vág valaki, csónakot ajánl, evezős, vagy felhajtója azoknak, akik nem beszélnek angolul, s közvetítésért ő kapja a dúsát, s ezért igyekszik a szemtelenségig magasra tartani az árakat. Van ötrúpiás ajánlat, de van ötvenes is. Egy masszőr állja el utamat, a kezét nyújtja, s mikor gyanútlanul viszonzom, karommal együtt megragadja az alkalmat is, masszírozza ujjaimat, kézfejemet, alkaromat, vállamat, egy darabig kíváncsian hagyom, majd megelégelve továbbmegyek. Kisvártatva elémbe áll egy másik dögönyúr, ez a fejemet, nyakamat veszi kezelésbe, markolássza, gyömöszköli, vállamat porlasztja, a szem környékét s homlokomat simítja boldoggá. Mikorra a lábam következne, megállítom, megfogom a kezét, de látva az se használ, továbbmegyek: mert Judit segélykérő szavait hallom oldalról, megáldotta ugyanis egy szent ember, s most méltatlankodik, amiért nem kapja meg a díját, a méltányosnak tartott tíz rúpiát. A fémpénzt keveselli, az ő szívbeli jó szándéka ennél többet ér. Elhagyjuk a Gangá ghátjait, a lépcsősort gyékényestől, ernyőstől, elmarad kis elmélkedő fülkéivel, nyüzsgő embereivel, fóllépdelünk a fémtálcáikat rázó, csergető koldusok sorfala közt, utánunk nyúlnak, ránk szólnak, - kiáltanak. Odafónt veszek pár szem narancsot, hogy felváltsam a pénzt, legyen apróm a koldusok, vezeklők, szegény zarándokok számára. Látom jönnek a Három Ismerősök, András átmosolyog a tömeg feje fölött, most nézték meg az Aranytemplom tornyát, mutatják, merre menjünk. Jönnek seregestül az önjelölt idegenvezetők, majd ők elvezetnek a teraszra, ahonnan legjobban látható az aranylemezekkel fedett torony, megmutatják a szentélyt is, az egyik sikátorból látható a templom falba vágott nyíláson keresztül, de előbb nézzük meg a kasmíri selymeket, a másik: a mesés szőnyegeket, a harmadik ezüstre, aranyra csalogat. Megyünk a sikátorokban, vagyis inkább menekülünk a koldusok, pénzszagot fogó lebzselők elől, bivalyokat kerülgetve, cikázva a szemét és ürülék között. Vegyünk képeslapot! Jó pénz. Váltsunk be pénzt! Csak ezt a málát, ezt érdemes hazavinni. Kábítószert, tessék, nézzük meg inkább az ő szabóműhelyét. Apró gyerekek vesznek körül, majd ők elvezetnek a teraszra, ahonnan jól látható az aranytemplom tornya, nem pénzért: „No mani”. A lépcsősor tövében addig őrzik lábtyűinket, s mielőtt távoznánk, a szolgáltatásért elkunyerálnak tíz-tíz rúpiát. Kiperdülünk újra a keskeny útvesztőkön a forgatagba, tülekedésbe, zsivalyba. Zúg a fejünk a látvány és a halluány bőségétől, míg a riksakuli keresi az utasokat, az irányt szállónk felé. Eltéved a létforgatagban, az Ashók szállóba visz az Ashaiók helyett. Izzadtan, csapzottan nyomja a pedált, s az út végén a megegyezett összegre rákunyerálna.

Kisvártatva megjön a csapatunk maradék három tagja, egyenesen a szent- séges folyó partjáról, a Siva mindenit, együnk rá. Egy kis közeli étteremben ez meg is történik: csípős, fűszeres ételek, s ízletes lepényféle, a csapáti.

Nézelődünk, vásárolgatunk a piacot járva. Lanka biejcsjú. (Vagyis Benares Hindu University — BHU.) Hazaérve egy kis ejtőzés a tömegelés után, majd

48