Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 1-2. szám - Varga Imre: Indiai eseménynapló
hivalkodó talmiság látszódik már a kapuból. Az ajtóban tisztelettel fogadnak, a két szem közé fölkenik az aranypontot, a nap fényét és a szellem világosságát is jelképező szúrja hindut. Odabent kényelem, tágasság jómód vesz körül, az őrült és zajos utcáról betérve ez legalább csendes őrültség. Kényelmes fotelokban ülünk, vendégváró ivóvizet tesznek elénk, és apró tésztaféléket, süteményeket, gyümölcsöt. Két férfi a vendéglátónk, szóvaltartónk, ismerteti világképüket, hitüket, nem beszélgetésre, hanem tanításra, oktatásra törekednek. Föltessékelnek az emeleti részre, ahová cipőinket levetve lépünk be: itt meditáció lényegét bemutató festményeket világítanak meg egymás után, színes képregény, toporgunk a nagy bevilágított tablók előtt, kísérjük megadóan ezt a kis házi képmutogatást. Ok félig nyitott szemmel meditálnak, az orr fölötti részre, a lélek székhelyére összpontosítva, ide érkezik az egyetemes energia, s innen árad tőlünk mások felé. Majd lemegyünk a földszinti nagy előadóba. Az egyik nővér megismertet bennünket az alapító életével, csodálatos képességeivel, s azt már korábbról tudjuk, hogy itt a vezetőknek nagy szava van. A mozgalom ügyeiben ők döntenek, a szekta gondjaiban-bajaiban, révületben ők mondják meg, mi a tanácsos út, mi a teendő. A nővérekkel nagy körbe ülve, a falitáblák közt, felhúzzuk lábunkat magunk alá és „meditálunk”, ők legalábbis így nevezik azt a pár percnyi zenés áhítatot, míg csoportunk a tudattalan örökkévaló hullámverését hallgatja. Színes müfények égnek a teremben, csicsás ez nagyon, a guru képe fölött fénypont, erre összpontosítok. Eljövet viszonozzák ajándékainkat, néhány kis toborzókönyvecskét adnak, meditációs kiskátékat, kapunk füstölőpálcikákat, egy újságot, hogy jó szívvel emlékezzünk vissza rájuk. Csoportkép is készül rólunk mielőtt szétrebbennénk; a meditációs teremben hosszan helyezkedünk, míg végül mindenki beledermed az ő terébe: nővérek, mesterek, európai látogatók. Búcsúzóul kikísérnek az uvarra, mosolyogva, integetve küldik ambassa- domnk után az isteni áldást. S a Dzsanpat Szállóban aranyponttal a két szemöldök közt még telefonálgatunk a holnapi benáreszi út ügyében. Judit, a tolmácsunk, az alakító- művész és lélektanász bennfelejtette az egyik baráti kocsiban kabátját, ennek próbálunk telefonok révén nyomára bukkanni. Könnyű kései feladatok az egészségügyi kormányzat számlájára, tudós barátaink vendégeiként, majd alkudozás a motoros riksával, s végül hazaérünk a vendégházba. Holnap este kilenckor indulás Kásiba, amely telve az isteni fénnyel ragyogja be vaspályánkat. November 14. Ajtócsapódások, kiáltozások, fürdőszobai bezajlások közben gyakoriok, de csendes fénnyel árasztja el az izommozgásokat, feszülést és lazítást, az érzékelést a tudatosság meg az öröm. Reggelire jóízűen elfogyasztok néhány banánt, folytatásaként a pránajámának, életerővel, örömmel, a tudatosság ízével tpltekezem. S hazai kapcsolódásként egy északi gyümölcsöt, egy éjszaki almát. Úti készülődés, telefonok Judit kabátja ügyében. A magyar intézet portása vár a szürke kabáttal. De előtte még megmutatjuk magunkat a Connaught tér kirakatainak, betáplálódunk a tömegbe, tolongunk, s meg-megállunk a zsúfolt 41
