Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 5-6. szám - Takáts Gyula: Az igazi poézis keresése Berzsenyi-Hölderlin-Kazinczy-párhuzamok

gyogása után. Nem engedett kiteljesülni se alkotója életének kiegyensúlyozására, se pedig mint költői művet, hogy az tovább gazdagodjék. Talán úgy is mondhatnám, hogy olyan villám éri ezt a derengést, hogy abból ezután már nem a jövő fénye, de költőjére is „zordon egek” árnyéka borul. Hölderlini lesz körülötte a magány. „A virtus útját szörnyetegek lesik.” De egyben Kazinczyék éles fénnyel föl is riasztották verseinek álmodott világából. Ekkor lépett eszméinek költői honából a nemcsak érzett, de szinte kézzel és ésszel megragadható esztétikai mintái közé. Most és így lett a természettől-költő elméleti és tudós költővé. Alig írt versekkel, de azzal a reménnyel dolgozott, hogy „Talpa alá szegi a chimaerát”. És lett a mezei, született lírikusból a 19. század első felében a „lebengősdi” Kazinczy mellett a magyar vers legműveltebb tudósa. A poétika titkainak és a „vers születésének” és végső értelmének első magyar költő-esztétája. Tizenhárom év önrágó magányában és makacs elemzéseiben és szép villogásaival így készült el a Poétái Harmonistika, melyet egyrészt a megtámadott természetes, elíziumi költészet igazolására, de végül is olyan magyar műnek szánt, amely tételeivel a legfőbb és leghasznosabb széphez vezetheti a magyar poétát és a magyar poézis menetelét.

Nem prófétáló, de racionális mű a Poétái Harmonistika, amely minden eseménykeret nélkül mondja el a Szépről Berzsenyi eszméit és a szép élet titkáról a reményeit. A magyar költő vívódása ez a méhesben és a diófa alatt, hogy megtalálja és leírja nemcsak a tökéletes vers, de épp a poézisen át az emberiség jobb életformájának mélyen hitt irodalmi képletét is. Hogy miként születhet meg és hogyan sugározhat igazat és jót a Szép. Olümposz hogy emelkedhet a mocsári berekszélben, ahol élt, és ahová még mélyebbre taszították az ő meg nem értett Harmóniáját, aki ugyanúgy Múzsája és egy vele, mint Hölderlinnek volt Diotima. Itt már nemcsak somogyi, de Európára tágított a mocsár és a Szép megtalálásának és fölmutatásának vágya is. E művében erről egyetlen szereplővel, a költővel és az őt láthatatlanul körülvevő, de sugalló erőkkel szól:

Mély sugallásod kiemel magamból,

Sátorod csendes keblébe intett...

S Lethe árad rám! elemészik a fold,

Lelkes élettel ragad édenébe...

Harmónia szavával „az erkölcs és poétái szépek” világába, melyek „egy kútfőből, a szeretetből erednek”. Ezért harcolt Berzsenyi és Hölderlin és Byron is. Az odázó, az álmodozó és a harcos, a görög ideálért - realizálva „Új Görögországért” -, a költészet és eszme és a kard fegyverével, hogy a világban új, harmonikus hazát teremtsenek. Hölderlin és Berzsenyi egyért harcol. Még nevük mellé is egy és ugyanazt a „remete” jelzőt teszik, amely nemcsak állapotot, de hősien megszállott, puritán szilárdságot is jelent. Tehát ott „Hüperión vagy a görögországi remete” és itt pedig Berzsenyi, vagy a „niklai remete” harcol. Észményeik arca platóm fénnyel ragyog. Megszemélyesítve Berzsenyinél és Hölderlinnél így a Természet és a Szép együtt Egész, és így együtt halhatatlan. Berzsenyinél „minden poétái szép egyszersmind természeti szép”. És mindkettőjüknél a Természet maga az Igaz, a Jó és a Szép, s mert az ember is a természet gyermeke, tehát a természetben benne van a poétái szép is. De épp korukban ez a Szép, Diotima versszavával - akárcsak ma 389