Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 5-6. szám - Takáts Gyula: Az igazi poézis keresése Berzsenyi-Hölderlin-Kazinczy-párhuzamok
... a lélek Napja örömkora már lehanyatlott, éj van, a fagy csikorog, s bőgnek a szélviharok. A Neckar és az Alpok és a mocsár és a Bakony körül is, szerte a világban, társadalomban és a lelkekben is „zűrzavarok”, „harcok zsivaja”, és csak a költők vágya kísértett és kísért: Töltsd meg e nép szomjas szívét, örök életű szépség, vár lakomás asztal, várnak a templomaink! így jelenik meg a napóleoni dúlt korban és a szentszövetségi zsarnokságban Hölderlinnél és a Poétái Harmonistikában „a poétái szép”, azaz a „legfőbb szép”, úgy, mint a remény, mert a szép egyenlő náluk az éppen akkor és a ma is hiányzó szeretettel és a még inkább hiányzó harmóniával. Berzsenyi szavaival „a harmónia nem egyéb, mint a szeretet érzéki jelenete”. A Platónt idéző Berzsenyi a Harmonistiká ban a poézist „lelki szerelemnek, lelki nemzésnek s az öröklét isteni értelmének és ösztönének mondja. Hölderlinnél ez költőien elvont hangvételű hittevés a jó és igaz mellett. Berzsenyinél a világos próza formájában már gyakorlati hittevés is, mert a „poétái szép” a Harmonistiká ban mint a „legfőbb teremtő erő”, mint a „szeretetnek és értelemnek” ... „harmó- niás vegyülete” jelenik meg. Tehát célszerű, teremtő hasznosságot jelent. Azt az okosságot és morált jelenti, amely éppen hiányzott abban a polgárosuló feudális társadalomban, melyen változtatni akartak. Végső kicsengésében tehát a Poétái Harmonistiká új társadalmi és erkölcsi rendet sugárzó esztétikai tanulmány. A vers pedig így, bár napja a Szép, mégsem elefántcsonttorony csillaga, de a „hasznos szépnek” hirdetője, mint ahogy a görögöknél volt. A lelket és cselekvést, a Harmonistiká szavaival, „élettökélyre és életterjesztésre, ezek által pedig legfőbb gyönyörre és boldogságra” serkentő erő „mert legemberibb szép az emberszeretet”. Csak túl szép hangok lettek volna ezek a mondatok a hazai, nem éppen költői „égöv” alatt? - Nem hiszem. Épp a reformországgyűlések idején és a Széchenyi- és Kossuth- és a Wesselényi-eszmevilág hangjainál itt és így igenis reális értelműek Berzsenyi vallomásai a versről. Épp a poéták és a poétái lelkű magyarság körében, hogy a költészet, mint a görögöknél, nálunk is „nép religio” legyen. Nemcsak romantikus álom és szentimentális stílus. Reális életstílus, mert Berzsenyi szavával a „képző szellem olyan isteni tulajdona az emberiségnek, mely nemcsak egész földi életünket megszebbíteni” képes, de „boldogítani ösztönöz”. Ekképp szóltak erről Berzsenyi akkor Albionból kiüldözött kortársai is Velencében, Speziában, Rómában és Missolunghiban is. Mert a szép így „egyszersmind ösztöne valami szebb életnek és religiónak”. Tiszta és új távlatú és az esztétikán is túlmutató a Poétái Harmonistiká ban Berzsenyi szava. Ennek a Berzsenyi- és Hölderlin-szépségideálnak lelki indítója és esztétikai és filozófiai származástáblája is igen hasonló. Indítója a használni vágyás és a sértettség. Azoké, akiket a sorsuk kivetett abból az édenből, amelyet álmodtak. A két költőt nemcsak képletes értelemben, de Berzsenyit a valóságban is e szép ligetből a mocsárba vetette a sors, amikor a somogyi Nagyberek 390
