Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 3-4. szám - Alföldy Jenő: Verses világfilm (Kiss Anna: A jelenlét)
ALFOLDY JENO Verses világfilm KISS ANNA: A JELENLÉT E verseskönyv Kiss Anna gyerekkori múltjába, családtörténetébe, falusi, kisvárosi környezetébe vezet az első húsz-huszonöt oldalon. A második, nagyobb terjedelmű részben más népek kultúrájába merül. A kötetet Vaszilij Kirbizsekov szibériai operatőrbarátja emlékének ajánlja, s ez nem csupán személyes szerzői ügy. Ha végigolvassuk a verseket, nekünk is közünk lesz hozzá: feltűnik, mennyire gyakoriak a filmezésre utaló képek, jelenetek, szavak, a felvevőgép és lencséje, a filmorsó és a szakadékony film- szalag. „Azóta a Mindenség csak egy nagy vágószoba kilincstől a vakablakig!” - mondja egy versrészletben. Világjáró kamerával készültek e könyv költői képei, képsorai. Ha régebbi kötetei sokszor a bábjátékok és farfe-ok jeleneteit, párbeszédeit, bohó- kásan groteszk stílusát követték, akkor itt a filmszerű képsorok, vágások módszere befolyásolja a verseket, stílusukat. S ha eddig sok szó esett a hagyománykövető, a népköltészet mélyéről merítő Kiss Annáról, akkor most már ideje hozzátenni, hogy ez a hűség a múlthoz egy modern költő ragaszkodása az elődökhöz — elődökön értve főleg a folklór névtelenéit, rokonságon pedig azokat a mestereket, akik hozzá hasonlóan keresték az ősiben az általános-emberit. Gondolhatunk itt a legnevesebbek közül a mi népzenei, népköltési és népművészeti eredetkutatóinkra, és gondolhatunk azokra a külföldiekre, akik az egzotikus népek zárt közösségeiben keresték a lényegi emberséget, a közösségben megvalósuló szabadságot és egyéniséget, a szerelem és a halál, egyáltalán a természetadta létezés jelentőségét, önértékét. Kiss Anna modern a műfajhatárok feloldásában líra és dráma, líra és epika, újabban líra és film között; modern a képzettársítások merészségében, a filmszerű vágások meglepetéseiben; és modern abban is, ahogy a helyszíneket és idősíkokat váltogatja vagy egymásra vetíti - mintha montázstechnikát alkalmazna. A nemcsak versről versre, hanem egy-egy költeményen belül is váltogatott színhelyek, égövek, az egymástól világrésznyi távolságra levő népek és kultúrák - melyekre személynevek, állat- és növénynevek, tárgyak és szokások, öltözékek utalnak - azt mutatják, hogy az élethelyzetek, jelenetek, párbeszédek bárhol a világon lehetségesek, ahol az életforma az emberi létezést szolgálja, ahol családok, szomszédok, barátok és közösségek élnek, dolgoznak és szórakoznak, szeretnek s élik az élet szertartásait a Körös-parttól a holland tengerpartig vagy a szibériai Északtól a Távol-Kelet legdélibb csücskéig. Ha modernségről beszélek, nem technicizmusra, nem divatos nyelvi manipulációra, formabontásnak becézett anyanyelvrombolásra vagy ürességet gyaníttató, kocka fejű absztrakcióra gondolok. Kiss Anna sajátos szabadversformája mindenekelőtt a pontos megnevezésen nyugszik, a nyelv bensőséges ismeretén, s csak azután a merészen eredeti mondatfűzésen, a kanyarokat és csavarosságokat kedvelő észjáráson, a váratlannak tetsző összefüggéseken. Kétségtelenül erős koncentrációra, többszöri elolvasásra készteti közönségét. Megéri a fáradságot. Vannak művek a zenében, a festészetben is, amelyek hosszas szemlélődésre hívnak, de nem eresztik el figyelmünket akkor sem, ha eleinte nem értjük a részleteket és azok rendjét. Márpedig kevés költészetet ismerek, amelyben olyan szilárd rend uralkodik, mint Kiss Anna népesen mozgalmas, sokasággal belakott, mégis levegős költeményeiben. 379
