Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 3-4. szám - Lőrinczy Huba: A dómépítés előmunkálatai (Fried István: Márai Sándor titkai nyomában)
hét Márai epikája a prousti ösztönzésnek, egy azonban máris bizonyos: mindkettejük müvében kivételes szerephez jut az Idő. Az eltűnt idő nyomában jár makacsul egyikük, másikuk meg ekként beszél: minden nagy epikának (...) egy igazi hőse van: az idő” (vö.: Ihlet és nemzedék. Bp., 1992. 100.). Pried István karcsú és szép kiállítású munkájának fedőlapját Márai Sándor egyik kevéssé ismert, öregkori fényképe ékíti. Fölöttébb beszédes portré ez: a bölcsen keserű avagy keserűen bölcs arcmás hű tükre az író megtört voltában is intranzigens, mindhalálig szuverén személyiségének. Pried István könyve erről a hajthatatlan, emberként és művészként egyaránt öntörvényű fenoménról beszél, noha nem annyira a kései, mint inkább a pályakezdő, illetve a maga erkölcsét, a maga nagy témáját (témáit?) meglelő Márai foglalkoztatja itt. A gyűjtemény Prológusa „... egy monográfia alaprajzának...” nevezi és szánja (6.) a - mint föntebb már jeleztük - kétszeresen is találó címmel összefűzött értekezéseket. (Ne hallgassuk el: e tanulmányfüzér lehetne sokkal testesebb is. Fried István — tanúsítja az Epilógus — eleddig másfél tucat cikket, esszét, elemzést publikált Márairól, ebbe a könyvecskébe viszont ugyancsak fukar kézzel válogatott közülök. Ámde bármily rokonszenves s példaadó is az efféle szigorú rosta, kivált ha — miként itt — a koncepció és a kompozíció egységének érdekében történik, a magunk részéről élénken fájlaljuk egynémely írások mellőzését. Nekünk hiányzik a kötetből a Márai Sándor és a nemzetnevelés című tanulmány, s túl ezen, egyéb okfejtések kimaradtát is említhettük volna.) „... egy monográfia alaprajzának készültek...” tehát e gyűjtemény darabjai, ám épp ennyi joggal a dómépítés előmunkálatainak is tekinthetnénk őket. A Dóm, a valóságos és a spirituális - főként az utóbbi - Márai gondolkodásának s életművének egyik legfontosabb jelképe - szépen, ihletetten szól erről Pried István is (79-86.). A Dóm — némiképp egyszerűsítőn mondjuk - az egymást követő generációk szívós és alázatos munkájának diadalmas mesterműve, a teremtés, a közös alkotás szimbóluma, megtestesülése a legvonzóbb polgári (emberi) szándékoknak s erényeknek, monumentum, amely időtlen időkig hirdetheti a szellemi és a gyakorlati erőfeszítés nagyszerűségét, a zseniális avagy „csak” tisztes iparkodás múlhatatlan érdemét, s amelyhez kinek-ki- nek tehetsége szerint - névtelenül akár - hozzá kell adnia a magáét, legyen az kőhordás, vésőnyom, vakolás. A Dóm a kollektív Mű, összefoglalása, átlényegítése, fölma- gasztalása a sok kis, emberi műnek, hordozója a folytonosságnak. Márai Sándor páratlan gazdagságú hagyatéka - kiváló polgárősök gyakorlati(bb) munkálkodásának szellemivé fordulása s finomodása — szintúgy része a Dómnak, a Műnek, az Egésznek, sőt: bizonyos értelemben Dóm, Mű, Egész önmagában is. Ilyképp aki az ő titkainak nyomába ered, egy róla szóló monográfia alaprajzát vázolja, dómépítővé válik óhatatlanul. Hozzáteszi mások munkájához a saját teljesítményét, szívósan és alázattal azon fáradozik, hogy elkészüljön, elkészülhessen valaha a Könyv, amely nem visel majd ily hivalgó címet: „Márai Sándor minden titkai” - ám a lehetőségek szabta határokon belül teljes lesz és autentikus. E Dóm építője s ezenközben az egyetemes emberi Mű érdemes gyarapítója Pried István is. Nincs itt terünk arra, hogy akármi röviden reprodukáljuk s széljegyzeteljük a kötetalkotó öt tanulmány roppant sűrű szövésű gondolatmenetét. Kényszerűségből ama - sanyarúnak inkább, semmint eszményinek mondható - megoldáshoz folyamodunk, hogy kiemeljük a könyv (szerintünk, számunkra) legfontosabb tanulságait, azokat, amelyeket a továbbiakban aligha kerülhet meg a Márai-kutatás, amelyek a legtöbbet adják a majdani Dóm fölépültéhez. Még így is válogatásra kényszerülünk, jegyzékünk nem lesz, nem lehet teljes. Pried István tanulmányfüzére mindenekelőtt arra figyelmeztet, mennyi mindent nem tudunk Márai Sándor életéről, életművéről, az oeuvre belső összefüggéseiről, eszmetörténeti, irodalmi s egyéb kapcsolatairól, stíl sajátosságairól, az egyes alkotások szövegvariációiról - sokáig folytathatnék. A Prológus valóságos hiánylistát terjeszt elő, utalván a hagyaték tekintélyes hányadának feltáratlan voltára, említvén az írót övező 371
