Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 3-4. szám - Kaba Ákos: Az őskrónika és Anonymus koratörténete
paptörténész, Desericzky Ince megalapozott tudós érveléssel már megcáfolta a magyarok és Jugria kapcsolatát. Az északi népek hagyományában sem található. A kijevi krónikában mint földrajzi fogalom jelenik meg. Ma is az európai Oroszország legészakibb félszigetének neve Yugorskiy. Jugria tehát maradt ami volt, földrajzi fogalom.* Származásunk másik sűrűn hangoztatott bizonyítéka a manys népnév, amelyet manycs-ra visszavezetve a magyar népnévvel azonosítanak. Az eredeti mosz névből kikövetkeztethető a feltételezett manycs, fordítva ez nem lehetséges (hangtörvényes zsákutca), mert a „cs” és „ny” hang késői hangfejlődés eredménye. A német nyelvben még ma is hiányzik. Nem volt az ógörög és latin nyelvben, de nem lehetett a szankszritban sem. A feltételezett közös manycs népnév hangtörténeti érve tehát menthetetlen. Az obi népek legnagyobb társadalmi egysége a nemzetség volt. A törzsszervezet fejlődéséig sem jutottak el, ezért közös népnév sem alakulhatott ki náluk évezredekkel korábban. De a mosz > monys ma sem jelent népnevet, hanem a fehérló és a Mir-sus- ne-chum kultusz követőit (régebben talán fehér színt is jelentett, vö. mosz > mész), szent fájuk a fehérkérgű nyírfa. A másik csoport, medvekultuszt követő por frátria óriás istene a Kul-Ater, szent fája a piroskérgű pori (larix = borfa v. vörösfenyő) (Ro- heim Géza, Hungarian and Vogul Mythology). Megjegyzendő, hogy hagyományainkban is megtaláljuk a mosz és por kultusz párhuzamát. Kabar—székely eredethagyományban a mitikus Csaba ős jelképe a Fehérlófia v. Aranycsikó. Krónikáinkban a Ménrót óriás pedig Hunor népe őseként szerepel. Árpád népe viszont fekete magyar. Anonymus is utal erre, bevezetőjében írja, hogy mindenki, még a köznép is coboly (fekete) prémet hord. E szerint viseletűk is tükrözte nevük fekete jelzőjét. Tehát hitvilági párhuzamok sem támogatják a mosz-magyar (fehér-fekete) nevek közös eredetét. A por névvel kapcsolatban már Harmatta János megjegyezte, hogy az déli kölcsönzés. Feltevését megerősíthetjük Diodoros Siculus adatával: Szkytész fiai Palesz és Na- esz. Ez a névpáros pedig hangtani nehézség nélkül azonosítható a mosz és por frátria neveivel. Ennek alapján pedig kétségtelen, hogy az osztyákok és vogulok délről kölcsönözték a frátriák neveit. A mosz és magyar népnév közös forrásból való származását tehát nem csak hangtörténeti, de néprajzi s művelődéstörténeti érvek sem támogatják. Vitathatatlan viszont, hogy ez a nagyszerű kis obi népcsoport, töredékeiben is gazdag néprajzi kincset őrzött meg az egyetemes emberi kultúra javára. Krónikáink koratörténetének kialakításában a forráskritika, a Niebelungen éneknek perdöntő szerepet tulajdonít. A német szakirodalom az énekeket, mint őshagyományt, csak irodalmi szempontból elemezte. Hóman Bálint 1923-ban megjelent dolgozatában már a második ének történeti vonatkozásait vizsgálta. A harmincas években Németh Gyula rámutat az énekek irodalmi eredetére. Német tudósok, A. Schröfl (1929) és W. Kurtwais pedig feltételezik a második ének magyar eredetét. Sőt, az előbbi egyenesen Géza udvarára vezeti vissza az ének költői megformálását. Az első ének Sigfried története, a 13. század első feléből származó izlandi Edda dalokra vezethető vissza, amelyek Norvégián és Dánián keresztül jutottak a Rajna vidékére. A második ének Etele és Krimhild története pedig Ausztriából került oda, ahol egy vagy több költő által lett a két történet egybefűzve. Amásodik ének több mint másfél évszázaddal - a 11—12. század fordulóján — előbb keletkezett, mint az első. Valószínű, Salamon uralkodása idején, amikor az ún. Attila kardja is, kerülhetett az osztrák költő kezébe egy magyar krónika, amely még tartalmazta Gizella menyasszonyi útját Vajk-Istvánhoz. O ebből állította össze és foglalta versbe Etzel és Krimhilde történetét. Krimhilde (Kimer-ilt vö. Kar-olt és Sar-olt) név ismeretlen más germán mondában, helyette Gudrun szerepel. Rüdiger valóságban Géza vazallus főura, sógora Detre is valós személy, így tehát vajmi kevés köze van a gót * (Erről bővebben az Életünk 8-9/1992. számában.) 355
