Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 3-4. szám - Kaba Ákos: Az őskrónika és Anonymus koratörténete
világosan fölismerte nyelvünk egyedülálló ősiségét. Nyolc évtizeddel korábban nyelvünkről hasonló gondolatokat fogalmazott meg az angol nyelvész-irodalmár sir John Bowring. Nyelvészeti szakkönyveink azonban gondosan kerülték a honfoglaló magyarok „ős- közösségi”képzetére való hivatkozást, helyette csak a nyelvrokonság tényét emlegették. Egyedül a bécsi nyelvész, Franz Miklosits, Die slawische Lehnwörter im Magyarischen című művében hivatkozott kertelés nélkül a finnugrisztika akkor tudományosnak vélt fölfogására. Könyve bevezetőjében a közös szavaink szláv eredetét indokolja így „... részben civilizált szlovének a kultúra legalacsonyabb fokán álló magyaroknak valóban csak adhattak”. Ehhez még csak annyit jegyeznénk meg, hogy nyelvünk szerkezetén ez a nagyszámú szóátvétel karcolást sem hagyott, de a szláv nyelvek indogermán szerkezetét a finnugor nyelvi hatás viszont jelentősen megváltoztatta (Julius Pokorny). Budenz József a török nyelvekkel közös szavainkat is a „kultúra legalacsonyabb fokán álló magyarok” képzete alapján határozta meg töröknek. Ehhez is csak annyit, hogy ezen szókészletből pontosan azok a szavak hiányoznak, amelyek bizonyítanák a török hatásra történt harcos lovasnéppé válásunkat (Ligeti Lajos). Bizony ilyen és hasonló velejéig „tudományos” elméletekre épült őstörténetünk, valamint műveltségi szókészletünk kölcsönzésének feltevése. Az elmondottakon mit sem változtat az a tény, hogy a finnugrisztika időközben kiválásunkat a nyelvrokonaink közösségéből a honfoglalás előttröl Kr. u. 500-ra, majd Kr. e. 1000-re teszi, sőt Kr. e. 2000-ben már önálló magyar nyelvet feltételeznek. Az időrend ily tetemes kiigazítását azonban nem követte a jövevényszavak szükségszerű revíziója. Vagy talán feltételezik, hogy a honfoglalás előtti önálló létünk háromezer éve során nem keletkeztek saját műveltségi szavak? Remélhető, hogy ezt ők sem így gondolják. Bár Kristó Gyula 1993-ban megjelent könyvében, László Gyula „kettős honfoglalás” feltevését azzal utasítja vissza, hogy térségünkben,,... a magyar honfoglalás előtti időből ismert helynevek között nincs egyetlen finnugor eredetű sem ...”. Ebben tökéletesen igaza van, mert ilyent nem lehet találni. De egyáltalán lehet-e elvárni, hogy Árpád bejövetelét megelőző időben egy háromezer év előtti közösséget tükröző helynevek forduljanak elő. Úgy látszik, a honfoglalás előtt „ősközösségi” magyarok képzete még mindig elevenen kísért. A közelmúlt kutatásai a nyugati oklevelekben viszont számos 10. század előtti magyar eredetű hely- és tulajdonnevet találtak. Ebből néhányat mutatóban: Sarwar (791 és 805), Castellum Guntionis (802, Genes = Kőszeg), Tullana (820, Tolna), Colo- meza (Nagymező), Ke isi (Keszi), Priwizlouga (Pir-isz-ló-ága), Poup (Pap), Zuemin (Ze- mény), ezek 870 táján, strata ungarorum (888), Hungarus nevű comes és püspök (888), valamint számos Hungarus nevű személy az oklevelekben (Király György). A finnugrisztika, mint az előzőekben vázoltuk, önálló magyar nyelvet feltételez már Kr. e. 2000-ben, s ez egyben az obiaktól (osztyák, vogul) való kiválásunk idejét is jelentené. Ma már azonban ez a feltevés is túlhaladott. Az obi közösséggel való szoros kapcsolatunk, a lótartás gyér és igen elszórtan található szókészletére (4-5 szó) volt alapozva. Ezek a szavak azonban kölcsönzések, mint a hitviláguknak tekintélyes része, korábban a tőlük délre elhelyezkezdő lovasnépektől. A közeli nyelvrokonságot azonban kizárja egy eddig is ismert, de csak mostanában hangoztatott érv, hogy az obi nyelvek szókészlete és nyelvszerkezete nem a magyar nyelvvel, hanem a szamojéddal mutatja a legtöbb közös vonást. így ők is, mint a szamojédok tőlünk, a legtávolabbi rokon nyelvcsoport. Sőt, obiak a legősibb nyelvrokonaink, mert velük az uráli korból sokkal kevesebb közös szavunk van, mint a szamojédokkal. Ez a távoli, újkökor előtti nyelvrokonság pedig kizárja az osztyákok és vogulok bármilyen szerepét kora- és őstörténetünkben. Ennek ellenére feltételezett származásunk Jugria és mancs/magyar érveit mégis tanulságos lesz áttekinteni. Jugria, mint nyelvrokonainkkal közös őshaza, Schlözertől és követőitől került Hunfalvy legfontosabb „bizonyítékai” közé. De Schlözert fél évszázaddal megelőzve, a kitűnő 354
