Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 3-4. szám - Varga Imre: Indiai eseménynapló (2.)

November 30.

Ma mindvégig vonatos napunk lesz. Ülünk a rácsos ablakú marhavagonszerű kocsiban (a sínek nyomtávolsága itt kisebb mint északon, a kocsi is jobban billeg, zakatol), kifelé óhajtozó tekintettel. Az itthoniak néha a legmeglepőbb helyen nyúlnak el pihenőben. Egyikük az üres pad alatt vackolt magának helyet, társát, aki a felső polcról lógázza lábát, s nézeget derűsen, Hanumán majomisten talán szívbéli kedvvel szemlélgeti az égből.

Állomásonként gyerekek ugrálnak fel a vonatra, rövid nyelű seprűkkel guggolva csapják szerteszéjjel a port, mogyoróhéjat, banánmaradékot, papírdarabkákat, majd guggolvást egy-egy fülke előtt nyújtják a markukat alamizsnáért („Babá...Babá!”). Aprópénzt, banánt, pár szem földimogyorót kapnak. Az egyik hat-hét éves legényke elrágcsálván a mogyorót kevesli amit kapott, tovább kántál, egyezményes jelekkel mutatja, hogy enni kér. A baljában egy banánt szorongat, kántál, mutogat, s hosszan bámul ránk, must- rálgatja táskáinkat, csomagjainkat. Friss zöld vetemények közt zakatolunk, fuggősziklák, vulkanikus hegyek, vörös termőföld, pálmák, agávék; izgalomba jövünk attól, hogy a sziklaorom szoborszerű kettős bálvánnyal nyúlik a magasba. Rákattintom a gépet, a rázkódó vonat rácsos ablakán keresztül. Hí, de csudás hegy: sziklatörmelék-emlő. (A kép, sajnos, nem sikerült, ahogy később itthon kiderült.) Zakatolunk. Lüktetni kezdenek bennem is a szavak: Hegyekig futó zöld sorok, a messzeségre ráforog, hullámzik a táj. Agávék, pálmák, kőlapok, sziklák, bálványok, állatok. Hallgat bennünk a tenger.

Amikor bennünk is elcsitul a hullámverés, szendergünk, majd fólnesze- lünk, eszegetünk, beszélgetünk. Nézzük a rizsfóldeket, az előbukkanó sziklákat s egyszerre csak feltűnik egy déli templom háromtornyú gópuramja. Itt már talán nem időztek annyit a mohamedán hódítók, mint India északibb részén, a kereszt uralma viszont szemmel látható, sokszor egy-egy vályogviskó tetején díszük a szent fa; a városokban katolikus templomok is láthatók.

Madras India negyedik legnagyobb városa. A tamilok fővárosa, székhelye. Delhit és Bombayt láttuk, a harmadik versenytársat, Calcuttát, sajnos nem. A vonatunk egyórás késéssel érkezik, de várnak bennünket. Hetvenöt rúpiáért kitolják egy targoncával csomagjainkat az állomás előtti térre, ahová behajtani csak külön engedéllyel lehet. Két taxiba rakodunk, s a tiszteletbeli konzul képviselője, Mutu úr érezhetően a jobb szállodák valamelyikét szeretné számunkra ajánlani, gyors tájékozódás az árviszonyokról, s kiderül, hogy ezek a mi zsebünknek túl drágák. Mutu úr elhiszi, de mégsem. Továbbra is a nyugati stílusú hoteleket szorgalmazza. Keresés közben is telik az idő, ezért megállapodunk egy New Voodlands nevű lakótoronyban. Dollárszagot éreznek a helyfoglalás emberei, előre ki akaiják velünk fizettetni napokra a szállást, de mivel erre nem vagyunk hajlandók, közük, hogy nem tudják biztosítani számunkra a szolgáltatásokat (reggeli a szobában, ruhamosás, vasalás, egyéb különleges kívánságok). Mondjuk, ennyi baj legyen, a három kívánságunkat elhalasztjuk más alkalomra.

339