Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 1-2. szám - Körmendi Lajos: Magánkrónikák
- Sto eta?- Da, eta sto! A tenyerébe temette az arcát, a titkárnő ne lássa, hogy röhög. Biztos azt gondolja a csaj, hogy milyen komolytalan ez a kis vankuj gyerek. Szerette az ilyen különös szavakat: vankuj. A nőről eszébe ötlött történelemtanára. Mindig mesélt az órán, hogy volt, mint volt, amikor még ő is? A lányokkal. Arra eszmélt, hogy kicsengettek. Hadarni kezdett.- Mit vettünk ma? Mohácsi vész? Itt vannak a törökök, itt vannak a magyarok, huj, huj, hajrá! A többi ott van a könyvben. Rázkódott a teste a visszafojtott röhögéstől. Elhatározta, hogy nem gondol az iskolára, mert így sohasem veszik fel dolgozni. Akkor mire gondoljon? Kire? Talán a főnökre, akire vár. Milyen lehet? Biztos volt benne, hogy az illető későn nősült. Későn hősült. Arra is megesküdött volna, hogy egy nő taszítja majd nyomorba. Ismét kijavította magát: egy nő taszította gyomorba. A fiú mosolygott. Valamikor biztos egy Casanova volt a nagyfőnök, gondolta. És most? Amire én törekszem, nem megy, mert már öregszem. Nem bírta tovább, kibuggyant belőle hangosan is a röhögés. Látta maga előtt az igazgatót kudarcának színhelyén, a titkárnő ágyánál, amint elsomfordál és elmotyogja az iménti rémes rímet. Az ajtóra nézett: még mindig zárva. Meddig kell még várni? Elképzelte párbeszédüket, miután bement a szobájába. 0 majd megdicsér egy képet a falon.- Szép ez a kép.- Igen. Nagyon derűs — bólint az igazgató.- Ki festette?- Fényes Szabolcs.- Gondoltam. Mindjárt gondoltam, hogy Fényes Adolf. A titkárnő kávét főzött. Szerette ezt az illatot. Megint a nagyfőnökre gondolt. Lehet, hogy mégis korán nősült? Mondjuk, húszéves volt, s elvett egy huszonkilenc éves nőt. A főnök anyja úgy hívta a menyét, hogy „öregasszony”. Most megint elröhintette magát. A titkárnő mérgesen nézett rá. Nem számít, gondolta a fiú. Ez a nő már nincs is. Nemhiába írta egyik felejthetetlen dolgozatában kedvenc klasszikusa, a padtársa, hogy „Pongrácz István szerette a nőket. Mikszáth utoljára Mária Teréziát csókolta meg és úgy vallotta, hogy ővele kihalt a többi asszony”. Elemi erővel tört ki belőle a harsogó röhögés. Felállt, az ajtóhoz botorkált, kiment. Pedig éppen most hozta neki a hírt a főnöktől kilépő titkárnő, hogy az igazgató úr ma már nem tudja fogadni. Szorongás Évekkel ezelőtt éreztem, hogy valami baj van, elmentem az orvoshoz. Mikor bementem a rendelőbe, azt mondja az asszisztensnő.- Doktor úr, Esztike néninek az epéje szokott görcsölni.- Mit szoktam felírni? Mondta, hogy mit. Felírta. Visszamentem a varrodába, dolgoztam tovább. Egyszer aztán összeestem. A kórházban megműtötték epével. De nem az volt 28
