Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 3-4. szám - Varga Imre: Indiai eseménynapló (2.)

ként a fanyar étvágykeltőtől a csípősön át az édesig a legcsodálatosabb ízfokozatok rejlenek, a hozzá sütött csapáti is nagyon ízletes, friss, laktató.

Az egyesületbeliek, a bharatok nagyon kedvesek, hellyel, tejes teával, kávéval kínálnak. S elmondják, hogy szegény diákokat segítenek, vendégházakat működtetnek és kifejezetten hinduk. A mi ügyünkben ők nem illetékesek. De azért megajándékoznak egy Barat Vikas Parishad feliratos ceruzával és egy golyóstoll hüvellyel, amelybe már csak betétet kell vásárolnunk. A bemutatkozás és a tejes csája után nekik munkaértekezletük van, tehát magukra hagyjuk az emberbarát csapatot, s elsétálunk a helyi vasút legközelebbi megállójáig. Az esti utca teli árusokkal, balról idevillog a tenger. Gazdagságot érzek. Vonatunk elvisz a Központinak nevezett pályaudvarig. Innen már gyalogosan hazáig, hisz közel lakunk. A sarki árusnál egy pohár almaié, majd a közelben gyümölcsöt és ásványvizet vásárolunk. Bislerinek nevezik ezt az íztelen forralt vizet, ami viszont nem tartalmaz fertőző baktériumot. Otthon zuhanyozás, kis ejtőzés, majd megbeszélése a továbbiaknak. Pénzszemle. Előreláthatóan még két-három napot maradunk. Holnapra Ele- fanta szigetét tervezzük, telefonálnunk kell egy helyi milliomosnak, délutánra az ajurvédikus gyógyszergyár embereivel tárgyalunk.

A kissé szűk pótágyas szoba és a párás, meleg levegő megpróbáló helyzeteket teremt.

November 27.

Nyitott ablaknál alszunk, szúnyogdöngicsélés, moszkitócsípések tépik meg álmainkat. Reggel némi gyakorlás az ágyban (mivel másutt nincs rá hely), társaim közben moszkitókra vadásznak, megrázogatják a fogason, vállfákon függő ruhákat, s a kiröppenő vérszívókra lecsapnak kíméletlenül. A mai nap öröme, hogy két emelettel fóljebbre költözünk egy háromágyasba, így mindenkinek lesz külön polgári fekhelye, s nagyobb légtéren is osztozkodunk.

Meleg, párás az idő. Ennyi napsütést novemberben eddig nem értem. Igaz, Indiát sem.

Késő délelőttre készül el a csapat a költözéssel, mosdással, reggelivel, ma már aligha jutunk Elefantára. Helyette: vonatjegyvásárlás. Meg-megismétlődő műsorszámunk. India utazik. Nomádok vagyunk valahányan. S ez úgy kezdődik, hogy beállunk a jegypénztárak felé kígyózó sorok egyikébe. Most oda, ahol a hosszú szőke hajú, selyeminges, szandálos fiatalember áll, utána meg az a kaftános, szemüveges férfi, fekete szakállal, mögötte meg a halásznadrágos thaiföldi csinibaba, meg a kék trikós francia fiú és az indiaiak. A jegyeket elővételben kell megváltani, s mivel mi vagyunk nemcsak a vendégek, de a vendéglátók is, ez a mi feladatunk. A pénznem dollár vagy font, vagy rúpia esetén a beváltást igazoló papiros. Ez kivételezettséget jelent, kevesebb toporgást a sorban. A helyfoglalás bürokráciája viszont ránk is érvényes: ki kell töltenünk az ilyenkor szokásos űrlapot: útlevélszám, életkor, nem. De József otthon felejtette a pénzét, vissza kell vonatoznia szállodánkba, mi turistatérképek beszerzésére vállalkozunk addig, s arra, hogy megérdeklődjük, mikor indulnak hajók Elefantára.

Újságpapíron ücsörögve várjuk be Józseféket, aztán az időt, amíg a jegy333