Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 3-4. szám - Varga Imre: Indiai eseménynapló (2.)

pénztár ablakához jut, ődöngünk a léghűtéses váróban. Feri barátunk a földre terített térképen ücsörög, beszélgetünk, nézelődünk, előbbre zökken a sor, a fekete kaftános meg egy farmemadrágos kövér hindu után a mi ügyünk kerül sorra. Nézem a faliórát: háromnegyed egy.

India utazik. Itt a váróban villognak a képernyők: melyik vonaton vannak szabad helyek még; de a helyiérdekű is többnyire zsűfolt. S ami számunkra szokatlan, hogy a HEV-en külön kocsi a nőknek, s külön a férfiaknak. Csoportunk nőtagjai akkor lepődnek meg, amikor egy csupa férfi kocsiba préselődünk be. Ennél már csak az a rosszabb, amikor egy női kocsiba szállunk, két szál hölgyemény cseveg itt, s az idősebb méltatlankodik, azt mondja: csönget a kocsifelügyelőnek, ha nem hagyjuk el ezt a szakaszt, így aztán a békesség kedvéért átváltunk a kocsi férfi felébe, s a kettő közti rácson át társalgunk hölgyeinkkel. Beszélő-viszony.

Amelyik étterem kétszintes, annak a felső része előkelőbb, drágább. Most mi is egy ilyen alacsonymennyezetűben ebédelünk. Az étlap igencsak terjedelmes, kínai ételeket is adnak, de mi inkább maradunk a rizses zöldségnél. A lányok halfélét rendelnek. József (gyomrát tapogatva) párolt rizst és dáhít (tarhót, aludttejet). Ebéd után még itt az étteremasztalnál fogalmazzuk meg a Madrasba küldendő távirat szövegét, majd elindulunk a magyar kereskedelmi kirendeltség felé. Autóbusszal berregünk néhány megállónyit, s kiderül, túlfutunk a célon, vissza kell gyalogolnunk. Ez a mi munkánk, s ez nem is kevés. Jólesik a párás melegben ez a kis hazai. A halászviskók, bárkák mellett, balról a tengeröböl, a járdán egy anya legyezgeti fekvő gyermekét, koldusok, kéregetők állnak elénk. Egy asszony kutyát bolház nagy figyelemmel. Vedlettek mindketten, összeillőén szegények. A kirendeltségen az L. gyógyszer- gyár képviselői várnak. Gyógyszernek nem minősülő termékeik felől érdeklődünk, s erre tüstént a figyelmünkbe ajánlják terméküket. A One Be megerősíti a stressztűrő képességet, általános erősítő, fiatalító. Az ajurvédikus orvoslásban is használatos alapanyagot: ashwagandhát (Withania somnifera) tartalmaz, vagyis indiai ginzenget más növényi alkotókkal együtt. Vegyszert nem kevernek bele. Természetes. A tárgyalás eredményes. Gyógyszermintákat kapunk, pl. egy Softovac nevű emésztésjavítót, székrekedést megszüntető szert s néhány üvegnyi gyermektonikot.

Egy kis videofilmrészletet is bemutatnak a gyártásról, de áramingadozás miatt ezt leállítják. Szóval szívélyes, barátságos találkozás, s a búcsúzásban benne a remény, hogy az ő segítségükkel megszaporíthatjuk Magyarországon a gyógyszernek nem minősülő készítmények, az egészségmegőrző alapanyagok választékát. Igyekeznünk kell. Öt óra után vár bennünket Godrej úr, a gyártulajdonos nemzetség egyik tagja, India egyik leggazdagabb embere. Belépünk az irodaházba, útba igazítanak. Fölvonó. Leültetnek az előtérben, pihenünk a hidegre hűtött teremben, az alánk tolt székeken, s egy idő után beljebb tessékelnek egy még hidegebb terembe és szendvicset, sült zöldségesgombócot, fűszeres paradicsommártást hoznak, meg teát (tej és cukor nélkül, ahogy Józsefék kérik). Ezután lép be Godrej úr, szerény öregember, nem fog velünk kezet, cseveg, elmondja járt Budapesten is vagy háromszor, egy-két mondat erejéig megtiszteli a kommunizmust is (elvégre tőkés ember). Tud a magyar pusztáról. József végre élhet francia nyelvtudásával, a vendéglátónk udvariasan válaszolgat. Mellettünk egy üvegtárlóban hellenisztikus Buddha334