Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 3-4. szám - Varga Imre: Indiai eseménynapló (2.)

közölt dallamos etűdjét. Családias a hangulat nagyon. A búcsúzás előtt fény- képezkedünk az udvaron, a svasztikákkal díszített kapu mellett.

A főpostáról táviratot küldünk Bombay főpolgármesterének, tudatva, melyik vonattal érkezünk, kérve, hogy várjanak bennünket. Majd mi, két természetgyógyász és Judit egy motorosriksával kizötyögünk-porolunk a közeli Szamáthba, ahol Buddha Urunk megvilágosodása utáni első prédikációját tartotta. Ahogy követői mondják: mozgásba hozta a tan kerekét. Többször körüljárjuk, fényképezgetve a hatalmas Damékh sztúpát. Maga az emlékmű az V. században épült, vagyis a Gupta-korszakban, de téglái egy hétszáz évvel korábbi sztúpából származnak. Ferit mindez nem nagyon izgatja, rá se ránt a Buddha földi maradványainak őrzésére emelt Dharmarádzsika sztú- pára, inkább egy bokor árnyékába húzódva alszik. Érzem a kolostorok romjai s a kisebb sztúpák között a vibrálást, a fényes erőt. Ha belegondolok, hogy Buddha itt sétált tanítványaival, s tanította az igét... de jönnek a japán turisták, vezetőjük szája elé tartott nagy hangerejű szócsővel adja hírül a látnivalókat. Az áhítat elszáll. Atballagunk a harmincas években épült új buddhista templomba. (Feri még mindig durmol.) Ez igencsak közönséges, a japán művész faliképéi is szellemtelenek, iskolásak, gyengék. A Mahábódhi Társaság (ennek a parknak is rendbentartója) itt székel szemben, ahonnan veszett hangosan rockzene üvölt, zokog, nyüszít, visít az utcára a bérkerékpárok, veszteglő autók és bételárusok közé. Vásári hangulat. Ez kísér el bennünket búcsúzáskor is. A taxis, persze rá akar bennünket szedni, arcpirítóan sokat kér, kiszállunk, átpártolunk egy háromkerekúre. Alkonyodik, amikorra Benáreszba visszaérünk. Gyömölcsvacsora. Napnyugta után a szanszkrit egyetem vezetőségéből látogat meg egy kíváncsi ismerősünk. Mire ez a sok hagyma és citrom a zacskókban? Jé, hogy-hogy Mariann citrommal issza a teát?! Eláraszt kérdéseivel: mennyit keresünk, mennyi egy kiló kávé Budapesten? És a villamosjegy?

Elalvás előtt némi zenehallgatás. Új kazettám esti rágájából bukom az álmok közé.

November 21.

A mai korai ébresztő után megint a Gangesz felé vesszük az irányt Judittal. Sietünk, aprítjuk a kora hajnali időt lépteinkkel, hogy a napfelkeltét már a parton érjük. Az Aszi ghát közelében találunk helyet, s nézzük, hogy a szürkeségen végtelenül lassan szivárog át a fény. Egy szép vörös palló képződik a Gangesz vizén átlósan köztünk meg a napocska között, figyelmünktől kifényesedik, átváltozik aranyhíddá. Napbanézés, légzőgyakorlatok és a napüdvözlet, a szúrja namaszkár sorozata. A napot szétárasztom sejtjeimbe, s így igyekszünk vissza szállásunkra, hogy idejében elindulhassunk a szanszkrit egyetemre. Az időt nem találjuk el, késünk egy kicsit, és ismerősünk fürgén átkísér bennünket az egyetem vezetőjéhez, Venkatacsalám profesz- szorhoz. Onnan kocsival gördülünk a szomszédos épülethez. Az egyetem szí- ne-java vár ránk: egy asztrológus, a tantra mestere s tanára, egy szansz- krit-angol nyelvész, egy jantrákkal foglalkozó szakoktató. Az első kérdésük meglepő: afelől érdeklődnek ugyanis, van-e Magyarországon tudományos iro325