Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 3-4. szám - Pomogáts Béla: Irodalmi autonómia és írói szolidaritás

nem véletlenül szaporodtak el az utóbbi időkben a kultúra autonómiáját szűkítő intézkedések, vagy a szélsőséges provokációk ellen fellépő írói memorandumok és tiltakozások. Aláíróik szinte mindig ugyanazok, akik a nyolcvanas évek értelmiségi memorandumait jegyezték. Ez is arra vall, hogy a szellem emberei indítva érzik magukat arra, hogy megint fellépjenek a közélet küzdelmeiben, szinte ugyanazokkal az eszközökkel, amelyek a nyolcvanas években - a kulturális diktatúra ellen vívott átfogó harcok idején - egyszer már beváltak és sikert szereztek.

Éppen ezért óvatosabb volnék annak megállapításában, hogy az irodalom most már, hogy visszaszerezte autonómiáját, nyugodtan elhelyezkedhet az alkotómunka benső köreiben. Az irodalom, a kultúra embereit éppen a birtokba vett autonómia kötelezi arra, hogy a közélet porondján is fellépjenek minden olyan törekvés ellen, amely az ország békéjét és fejlődését, a szabadság teljesebb kibontakoztatását veszélyeztetheti. Nemcsak idehaza, hanem a szomszédságban tapasztalható veszélyekkel szemben, tehát az ellen az erőszak és gyűlölködés ellen, amely a kárpát-medencei magyar kisebbségiekre nézve jelent fenyegetést.

AZ IRODALOM A KÖZÉLETBEN

Mindez nem jelenti azt, hogy az irodalmi életnek megint a közélet hangos fórumává, és az íróembernek okvetlenül közéleti harcossá kellene válnia. Az irodalomnak akkor is van közéleti szerepe és jelentősége, ha maguk az írók egyébként távol maradnak a politikai küzdelemtől és nem kívánnak részt venni a különböző pártok és mozgalmak életében, vagy éppen a szellem önvédő harcaiban. Az irodalomnak ekkor is megvan a maga közvetettebb közéleti szerepe s ilyen módon lesz a nemzeti és az európai kultúra értékeinek védelmezője, egy virtuális erkölcsi kódex szószólója és fenntartója. Az irodalomnak ez az erkölcsi jellegű közösségi szerepvállalása nélkülözhetetlen abban, hogy a különféle diktatórikus berendezkedések nyomása alatt megsérült vagy megroppant erkölcsi és szellemi értékek a mai elvadult politikai élet feltételei között végre széles körben hatékony történelmi erőt jelentsenek, és sikerrel tudjanak ellenállni a vitézkötésekkel álcázott ostobaság és agresszivitás rohamainak. Az irodalom akkor is az új politikai kultúra felépítését szolgálja, ha szigorúan megmarad a maga szakmai-művészeti keretei között.

Ám akár vállalja az író a közvetlenebb fellépést a közélet fórumain, akár műveivel - s a bennük kifejezésre juttatott erkölcsi és emberi értékekkel - kíván befolyást gyakorolni a közéletre, jobb, ha ezt független értelmiségiként teszi. Vagyis nem áll sorompóba közvetlenül valamelyik politikai párt zászlaja alatt. Annak ellenére, hogy nagyon is erősek a választásra szólító felhívások, esetleg kényszerek. Úgy hiszem, nagyon sokan tapasztalhattuk az elmúlt egymásfél esztendőben azt, hogy az egyik vagy a másik politikai erő a szellem emberétől is teljes elkötelezettséget, mi több, önkéntes alávetettséget kíván, esetleg nemcsak a zászló, hanem a vezér vagy a „központi bizottság” iránt, s ha valaki ezt megtagadja, könnyen ellenségnek minősül, vagy éppen árulónak, az éppen időszerű politikai beszédmodor szerint.

315