Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 3-4. szám - Csák Gyula: Így is lehetett volna? (próza)
birtokoljuk, ami a tér—idő zsugorodása következtében mindössze pár órát jelent, földi átszámításban. Kísérletek sokasága után állapították meg, hogy mekkora szérumadagot kell agyunkba fecskendezni.- Ez igen fontos — emelte fel szavát az előadó —, mert zavarba ejtenék zsenialitásukkal itthon maradt ismerőseiket, ha visszatértük után is héberül kezdenének csevegni! Láthatóan elbűvölte saját humora, mert rázkódott a vihogástól. Az eddig is folytonosan izgő-mozgó Jancsi fiam belekiáltott a csöndbe:- És ha én római katona akarnék lenni?! Az előadó rosszallóan ingatta fejét.- Kértem önöket - mondta -, hogy várjanak a kérdéseikkel. Hagytunk időt a kérdésekre. Ezúttal mégis szükségét érzem, hogy azonnali felvilágosítást adjak a fiatalembernek, lévén, hogy olyan kérdést érintett, amiről nem lehet elégszer szólnunk. Úgy tűnik, nem voltam eléggé világos, amikor arról beszéltem, hogy miért kell önöknek átmenetileg zsidókká lenniük, ezért nyomatékkai elismétlem a vonatkozó tudnivalókat. Először: csoportunknak mindenáron együtt kell maradni, mégha a vegyülés látszatát keltjük is. Gondolják meg, hogy a csoporttól elcsellengő utasunk mennyi váratlan veszélyhelyzetbe kerülhetne? Nem tudjuk felsorolni, mert nem tudjuk elképzelni sem. Ámde az is kirívó lenne, ha hozzánk csatlakozna egy római katona. Önök tudják, hiszen már gyerekkorukban tanulták, hogy a rómaiak idegen hódítókként voltak jelen a Szentföldén, ezért gyűlölték ott őket. Beláthatatlan következményei lehetnének, ha megtámadnák a hozzánk tartozó római katonát, mert nem védhetnénk meg. Más oldalról nézve viszont a katonák mindenütt és mindenkor egységes fegyelem alatt élnek és parancsoknak engedelmeskednek. Mi történik például, ha váratlanul a laktanyába, vagy egyéb közös gyülekező-helyre rendelik őket? Mitévő lehet a közülünk való római katona? Fogadják el tehát, hogy civilekként kell odamennünk.- De én semmiképpen sem akarok zsidó lenni - nyafogott Jancsi fiam, amíg egy nyaklevessel csöndre nem intettem. Az előadó egyetértőén kacsintott rám, azután megint emelt hangon folytatta:- Hallhatták a fiatalembert. Hasonló megfontolása másnak is lehet. Ezért most nagyon figyeljenek. Akár ilyen, akár egyéb okból visszaléphet, aki nem akar velünk jönni. Ha ezt most jelenti be, akkor az előleget visszakapja. De csakis ebben az esetben. Amennyiben azonban majdani utunk során saját hibájából, vagyis annak folytán, hogy nem tartotta be tanácsainkat valaki és bajba kerül, akkor mossuk kezeinket. Aki nem lesz jelen a visszatérés időpontjában a megjelölt helyen, az bizony ott marad és gályarabkent húzza az evezőt, vagy rabszolgaként egy bánya mélyén töri a követ léte hátralévő idejéig. Az utolsó szavak már lármába, dobogásba fulladtak. Az előadó minden erejét összeszedve kiáltotta:- Az ilyesmi teljesen kizárt, ha betartják tanácsainkat! Egyetlen utasunkat sem vesztettük még el harminchárom utunk során! Ámde tartsák magukat ahhoz, amiket mondok! Berekedt az ordítástól, de különben is reménytelen lett volna túlkiabálni a zsivalyt, ezért leszegett fejjel várt, amíg csöndesedik a terem. Akkor viszont olyan halkan szólalt meg, hogy lepisszegték egymást a még mindig hangosko- dók, mert érzékelni kezdték az emberek, hogy csakugyan jó figyelni arra, amit 302
