Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 3-4. szám - Csák Gyula: Így is lehetett volna? (próza)
tudom, hogy smucig vagy. Most azonban — tekintett a keblén tartott füzetekre - minden eddigi kicsinyességedet megbocsátom, amiért saját elhatározásodból tehetünk sétát a történelmi múltban. Sőt: azért, hogy lásd, milyen vagyok hozzád, meg is köszönöm ezt a nagyvonalúságot. — Visszaöntötte az ölében tartott füzeteket az asztalra és olyan csábosán pillantott rám, hogy csaknem elnevettem magam előtörő, pajzán gondolataim okán, amelyekhez hasonló gondolatok igen ritkán jutottak eszembe az utóbbi években, ha a feleségemre néztem. - Gyere, válogassunk! - mondta, mintha az ágyba hívna. 5. Hasaltunk az asztalon és válogattunk.- Mit szólnál hozzá, ha elmennénk a korabeli Spártába? - lapozgatott lelkesen az egyik füzetben a feleségem. - Igen -, villanyozta fel mindinkább a gondolat, - meg kellene mutatnunk nekik Spártát! Ha nem tudnál róla, a spártai gyerekeket nyolcéves koruktól katonai táborokba gyűjtötték és arra oktatták őket, hogy szokjanak hozzá a koplaláshoz, vagy tanuljanak meg élelmet lopni! Kíváncsi lennék rá, hogy a mi farkasétvágyú tizenéves gyerekeink miképpen tömnék meg a potrohúkat, ha katonai köpeny alá rejtett, lopott koszton kellene élniük? Nem lenne rossz pedagógia fogás, ha ezzel megismertetnénk őket.- Szerintem irdatlanul hülye pedagógiai fogás lenne - fanyalogtam.- Esetleg el kellene vinnünk őket az ókori Rómába...- Vagy Pompeji-be a vulkánkitörés előtti napon, és otthagyni őket...- Miért vagy ilyen undok? — háborgott feleségem. - Ha már ennyi pénzt elköltünk és ekkora lehetőségeink vannak, igenis kötelességünk, hogy gondoljunk pedagógiai szempontokra. Tudom, hogy az én hibám is, de a tiéd is, hogy vadak a gyerekeink és jó lenne jámborságból példát adni nekik. Mi lenne, ha ellátogatnánk a Szentföldre...- A keresztes háborúk idején! - rikkantotta éppen belépő, tizenöt éves Jancsi fiam, tele szájjal rágva egy süteményt.- Légy szíves és ne nassolgass vacsora előtt! - szólt rá erélyesen feleségem, azután békülékenyebben folytatta. - Apáddal azon tanakodunk, hogy hová menjünk nyaralni.- Vannak ötleteim — vigyorintott a kölyök, de mindjárt behúzta a nyakát, mert az anyja ismét ráripakodott:- Előbb mindenesetre moss kezet! És hol hagytad Julit? Úgy tudom, együtt voltatok moziban?!- Mindjárt jön - vont vállat csemetém, az ajtóból visszaszólva, majd hallatlan pimaszsággal hozzátette: — Nem ülhetek a szoknyáján egy tizenhárom éves lánynak, mert azon már mások is ülnek és nem férünk el rajta.- Kifelé! — toppantottam elvörösödve. 299
