Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 3-4. szám - Varga Gábor: Hozsánna a Dávid fiának (próza)
megetetem őket, ezt a népet ürömmel és megitatom őket mérges vízzel. És szétszórom őket a nemzetek között, amelyeket nem ismernek és utánuk küldöm a fegyvert, amely megsemmisíti őket. A hegyeken sírást és zokogást támasztok, a pusztai ligetekben gyászéneket...” Hát ez vár reánk, Júda királya! Erre készülj fel lelkileg! Szedekiás hallgatott. Ismét eszébe jutott a másik két Jeremiás, akikkel ez ideig dolga volt: a Hinnom völgyében máglyára kötözött és a száraz verembe vettetett. Igen, azok jövendöltek így. Azok hirdették már sok-sok esztendővel ezelőtt azt a bizonyos „messzünnen való nemzetet”, amely megemészti majd aratásukat és kenyerüket, fiaikat és leányaikat, juhaikat és ökreiket. Azok ígérték már fél emberöltővel ezelőtt, hogy fogságba jut majd ez a „tudomány nélkül való” nép, hol „főemberei éhen halnak és sokasága szomjú miatt eped”... S ímé, a jövendölés bekövetkezett...- S akkor most én legyek áruló? Hagyjam itt magára a népemet?... Katonáim, próféta, harcolni akarnak és nem egyezkedni, elégtételt akarnak venni és nem meghunyászkodni Babilon előtt!... „Az Úr az ő népének ereje és az ő felkentjének megtartó erőssége” hirdetjük az igét városszerte mindenütt, s akkor most én, az ő felkentje, Jósiás fia, Dávid ivadéka, egyszeriben lopakodjam ki nagy titokban a városból? Kezdjem csókolgatni nagy bűnbánattal Babilon urainak a kezét?... Nagyon is jól tudod, próféta, hogy ez képtelenség! Ezt én, Szedekiás, nem tehetem meg!... — Te tudod, uram!... De ha nem menekülsz ki és nem adod meg magad a baliróniai király vezéreinek, bizony beteljesedik rajtad az én jövendölésem: csak veszedelmet hozol erre a városra és nem emelkedést; csak csúfságra vettetünk oda a szomszédaink elé és kiszolgálóivá a körülöttünk élőknek... Megtérve és megnyugodva megmaradhatnánk talán, csendességben és reménykedésben erősségünk lehetne a mi Istenünk; de mert szembeszegülünk, elhervadunk, mint a falomb mindannyian, álnokságaink, mint a parázs, úgy hervasztanak el bennünket... Cselekedj hát uram, saját belátásod szerint! Ne terheld a magad lelkiismeretét az én tévelygéseimmel!... De hiába a próféta minden intése, Szedekiás minden kishitűsége, habozása, kétségbeesett döntéshalogatása, a Templom-városa végső soron csak nem adta meg magát. Izráel népe nem volt hajlandó meghunyászkodni másodjára is Nárduk szolgája előtt. Valami megmagyarázhatatlan fatalizmus lett úrrá az embereken - már azokon, akik a városban maradtak -, valami ésszel nehezen felérhető csendes révület, miszerint ők, akárhogy is, a kiválasztott nemzethez, az Ijgéret Népéhez tartoznak; s ha pedig oda tartoznak, úgy a Seregek Ura, az Élet Fejedelme csak nem feledkezhet meg végérvényesen róluk; csak nem dobhatja oda őket vágó juhok gyanánt ellenségeik elé... „Az Úr szava erős, az Úr szava fenséges!”... Valami döbbenetes nekikese- redés, valami félelmetes elszántság lobogott fel a síkság kőszirtjének a védőiben, erősíteni a csüggedőket és az éhezőket, buzdítani a lankadókat és a betegeket; a kiválasztottság beléjük csepegtetett mákonya elnémított minden kétkedést. „Boldog nép az, amelynek istene az Úr, az a nép, amelyet örökségül 287
