Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 3-4. szám - Varga Gábor: Hozsánna a Dávid fiának (próza)
- A krokodil előbb-utóbb felfalja majd az oroszlánt. Ráháb megsegíti majd Ariéit — hangzott a mámorítóan tömör jövendölés. E hírek hatására pedig a Síkság Kőszirtjén teljesen felbolydult az élet. Az új próféta szavai által amúgy is felajzott emberek valóságos révülettel tekintettek a jövendőjük felé. A Dávid-városban és a Mórija-hegy környékén hol itt, hol ott gyűlt össze a sikátorokban a nekilódult tömeg, meghallgatni a legújabb érkező alkalmi híreit; a falak tövében pedig, a főkapu körül, az őrtornyok árnyékában szinte óránként licitáltak egymásra legfrissebb értesüléseikkel a mennyei szabadulásra várók és a Nílus-parti megváltásban reménykedők. Mindenki a bekövetkezendő közeli változás bűvöletében élt. A kereskedők és a kézművesek valami szent borzalommal igyekeztek mihamarabb túladni eladdig gondosan eltitkolt portékáikon - soha még ilyen olcsó Jeruzsálem falai közt nem volt az élet! —; a környékbeli földművesek naphosszat hordták fel a Templomba idő előtt megkezdett aratásuk áldozatnak szánt zsengéit; a szolgálók és a vízhordók pedig megszakítás nélkül az italkimérések körül tébláboltak, ott elmélkedtek nagyhangosan, ha kell, ha nem, sorsuk alakulásának lehetőségei felől. Az írnokok szünet nélkül gyártották az igazolásokat, jótállásokat, adásvételi szerződéseket; a zenészek és énekesek - Aszaf fiai - hosszú-hosszú délutánokon át gyakorolták az esedékes magasztalásokat s köszöntéseket; az írástudók és leviták pedig zavarodott fejjel próbáltak tájékozódni az eljövendő évek feltételezhető törvényszerűségei felől. Az őrség udvarában a főemberek szorongva tekintgettek egymásra - egyidejűleg reménykedve és aggodalmaskodva a holnapjuk miatt -; a vásári jövendőmondók kivételesen mindenkinek, aki hozzájuk fordult, hosszú életet, gazdag termést, bőséges gyermekáldást vagy éppen sikeres visszatérést ígértek; a Kedron partján pedig, a műhelyek környékén mind többször és többször hangzott fel hangosan a betiltott ősi himnusz: „Hozsánna néked, ki érkezel! Dicsőség néked Megváltónk, világunk ura!” A várakozás a város legmeghatározóbb jellegzetességévé lett... Olyannyira, hogy - tetszik - nem tetszik - még magának Nebushazbán- nak, a kivonulásra készülődő káld őrcsapatok parancsnokának is tudomást kellett róla szereznie:- Hallom, néped valami csodatevő Messiás-féleségre vár. Megváltóra, aki megszabadítja majd őket a szolgaság éveitől - tette szóvá ezirányú észrevételeit kelletlen palotabeli búcsúzkodása alkalmával, Nisszán havának ötödik napján. - Csak aztán az nehogy véletlenül dél helyett észak felől érkezzen ide... Nehogy a Nílus helyett az Eufrátesz üdvözletét hozza el! Ez, ugye, kissé kellemetlenül érintené őket! Kissé rosszízű meglepetés volna az alattvalóid többségének!... Ne is próbálj magyarázkodni, nagyuram! Igazán feleslegesen fárasztanád magad!... Mi kezdettől fogva nagyon is jól tudtuk, mennyit ér a ti irányunkban érzett szeretetetek. Sem süketek, sem együgyűek, sem pedig vakok azért nem vagyunk! A mendemondák, szitkozódások, jövendölgetések, gondolhatod, eljutottak azért a mi füleinkhez is... Szedekiás hallgatott. Megmerevített arccal, rezzenéstelen szemekkel nézett az előtte álló ősz hajú katonára. Sok hozzáfűzni valója az elhangzottakhoz igazán nem lehetett. A káld főtiszt szavai tökéletesen jellemezték a városban uralkodó állapotokat: Bábel fiainak valóban nem igen volt nagy népszerűségük az utcák embere előtt... 276
