Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 3-4. szám - Varga Gábor: Hozsánna a Dávid fiának (próza)
próféta, mondd, miért hagyta el az Úr az én atyámat, a szent-életű Jósiást? Miért engedte elpusztítani a fáraó nyilai által Dávid igaz örökösét?... Kegyes életű, istenfélő, törvénytisztelő ember volt, kivesztette az ördöngősöket és a titokfejtőket, a teráfokat és a bálványokat, s Meggidónál mégis odaveszett. Hol volt akkor az Isten, Jeremiás, amikor egy ilyen igaz ember elesett? Merre tekingetett végnélküli birodalmában, amikor Nébó seregeit győzelemre segítette?... Miért tette ezt velünk az Úr, próféta, mond meg nekem, miért?... Kitörése azonban itt egyszeriben véget is ért. Fáradtan, nekikeseredetten, meghasonlottan ereszkedett hátra, kifulladva zuhanva a maga mögött emelkedő királyi szék karjai közé. Abba a székbe, amelyet még a dicsőséges Salamon király készíttetett volt annak idején elefántcsontból, drágakőből, cédrusfából és futtatott aranyból. S amelynek rafinált szépsége még így, megkopottan is, hatalomra és bőségre emlékeztetett... A nagy pitvarban hirtelen mélységesen mély csend keletkezett. Körös-körül a három sor faragott kőoszlop és az egy sor faragott cédrusgerenda der- medten fegyelmezte a falakról fülelő kerobokat, a trón tizenkét oroszlánja pedig a lépcsősor két oldalán megmerevedetten tűnődött az elhangzott isten- káromlás következményei felől. Elvégre ilyen beszédet azért itt, ebben a teremben, nem igen volt alkalmuk ez ideig hallani...- Uram, te nagyon jól tudod, hogy az embernek nincs hatalmában az útja; nem adatott meg neki, hogy irányt szabjon tulajdon lépteinek - szólalt meg végül, nagy sokára, halkan a kérdezett. - Azt hirdetjük, hogy akik benne bíznak, azokhoz jó az Úr: a lelkekhez, amelyek őt keresik. De hogy mi a szenvedés célja, mi végre kell megpróbálnia az igazakat is, azt egyedül csak ő tudhatja. Azt egyedül csak ő értheti. Mert ahogy lénye meghatározhatatlan, kiismerhetetlen, elérhetetlen, úgy a szándékai is kifürkészhetetlenek. Felfoghatatlanok. Megérthetetlenek. Könyörülő és irgalmas az Úr, hirdetjük; közel van ó a megtört szívekhez és megsegíti a sebhedt lelkeket. De cselekedeteinek indítékát hidegen, józan ésszel mérlegelve ember számon nem kérheti. Bármennyire is a Királyok Városában székel és a Dávid véréből származik... * Nem, ez az új hírnök valóban nem volt az a megszállott vádaskodású, látnoki beszédű próféta, akire azért Szedekiás valahol titokban mégiscsak számított. Nem beszélt az sem mérgezett vízről, sem leskelődő sivatagi kígyóról, sem Gileád hiányzó balzsamáról, sem pedig az Úr házának botrányosan Babilonba hurcolt aranyedényeiről; nem káromolta a várost sem egykorú bűnei, sem robotos hétköznapjai, sem pedig az Ej Királynőjének hozott jámbor tömjén- és kalácsáldozatai miatt; sem döghalált, sem háborúságot, sem bosszúállást, sem hetvenéves fogságot nem hirdetett a reáfigyelők előtt. Ez csak egy új, immár végérvényes szövetségről, a szolgaság esztendeinek közeli végéről, Dávid házának igaz ragyogásáról és Izráel népének elkövetkezendő megsokasításáról beszélt. De arról aztán minden eddiginél hatásosabban és eredményesebben...- Mert eljön a Seregek Ura, az Elet Fejedelme, kinek szempillantása, mint a villám, igéje, mint a sziklamálasztó pöröly, és széttöri majd a rácsokat és szétszaggatja a kötelékeket. S véget érnek majd a szorongás évei: a legelők 274
