Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 3-4. szám - Határ Győző: Életút 2.
Elhatározásomhoz hozzájárult az is, hogy akármerre próbálkoztam állásszerzéssel, a maffia keresztülhúzta számításaimat, és az is vagy aztán még inkább, hogy belém gázolt két-három módfelett gyűlöletes, még emlékében is tűrhetetlen, minősíthetetlen, megengedhetetlen közjáték, tény, hogy 1945 karácsonyán, nominális összegért, Dodó bácsitól (ez volt Dezső bácsi családi beceneve) megvásároltam az egész kiadványt - már amennyi nem mászott szét a boltokba, és a Váci utcai könyvkereskedés kiadói pinceraktárában megmaradt: az 1000-ből 800-at - nagy üggyel-bajjal (lift nem lévén) felhor- dattam műteremlakásom tetőteraszára, az ott meredező kéménycsoportok tövében kupacokba raktam, a kupacokat leöntöttem benzinnel, és késő este felgyújtottam. KL Elégetted első verseskötetedet...?! El én. RAGYOGÓ SZÍVVEL REMETE DACCAL... Magán-könyvégetés volt; s ahogy piszkáltam tüzét és szítottam, amikor a hidegben lealudni készült - bele-belenéztem. S ezzel - mintha vaskosárban tönkreráztak volna - átkristályosodott személyiségem, és szembefordultam múltammal. Igaz, a szétrakott könyvek nehezen égtek, füstölögtek, nem akaródzott lángra kapniuk, és nem égtek olyan kajánul, ahogy a magánkönyvégetés rendezője szerette volna. Három este kellett, hogy lehamvadjanak, és a harmadik éjszaka felkövetkezett a rendőr is, hogy megnézze, a terasz fölött miért veresük az ég, meg hogy nincs-e „tetőtűz”; de ez már demokratikus rendőr volt, pohárka bor mellett megmagyaráztam, hogy ostoba-rossz könyveket égetek, amelyek még arra sem valók, hogy gyertyát csomagoljanak beléjük. Megköszönte a tütüt és a Rend Őre megnyugodva távozott; de még napokig szállongó pernyében járkáltam át a dolgozómba, és a füstszag megülte a teraszt, amíg le nem csapta a ferdén pásztázó téli eső. Ez volt az én „magán-könyvégetésem” - KL És nem maradt egyetlen példányod se? Magadnak...?! Egy se. S nem volna ma sem, ha gondolatolvasó költő barátom és Vergiü- us-fordító pályatársam, Lakatos István egy hozzá odatévedt példányt, a „Vájná és Bokor” impresszum alá odavésve az ellen-dedikátumot: „Negyven évvel később, 70-ik születésnapjára visszaajándékozva a Szerzőnek — Bp. 1984 novemberében” KL Majd hanyatt vágódtál? Majd hanyatt vágódtam. Legközelebb ha könyvet égetek - majd jobban vigyázok. ^ KL De mi volt, mi lehetett az a két-három közjáték, amelynek még az emléke is dühbe gurít és jellemzésére olyan jelzőket használsz, mint „tűrhetetlen, minősíthetetlen”, sőt „megengedhetetlen”...? Elmondom sorra-rendre. Felfoghatnám úgy is, hogy a „fiatal demokrácia” sutasága, ügyetlenkedése, a jószándék túlkapása volt, és a történész, ha az ilyen és hasonló eseteket tanulmányozza és az esettanulmányok statisztikáján a szeme végigsikük, hát hűvösen továbblapoz; de aki saját bőrén tapasztalta, annak az élményt az inge alatt a horpaszába beleégetik. A zsidó fűszeresné, akit a nyilasok bekényszerítettek az egykori gettóba, kárpótlásul a lebombázott saroküzlet helyett (amelyet rendeletileg Edes- anyáméknak utaltak ki), kapott a közelben egy másik helyiséget. Ennek ellenére, zavarodottságában vagy tán elkínzott lelkiállapotában feljelentette 230
