Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 3-4. szám - Malgorzata Smorag: Gombrowiczcsal Európában (Mihályi Zsuzsa fordítása)
MALGORZATA SMOR^G Gombrowiczcsal Európában MALGORZATA SMORAJG: Gombrowicz életének utolsó európai szakaszát Ön idézte föl legjobban „Gombrowicz Európában” című könyvében, amely ősszel jelenik meg Lengyelországban. RITA GOMBROWICZ: Úgy alakult, hogy a könyv megjelenését a fesztivál hozta magával. Minden szerencsésen egybeesett. Mintha a Gombrowicz-recepció új korszaka kezdődnék Lengyelországban. En legalábbis úgy látom. Azt a berlini időszakot, amiről sok szó esik a könyvben, korábban nem szívesen emlegették. Az egész Witek—Swinars- ka-affér és a Gombrowicz ellen indított sajtókampány végre a maga teljes kontextusában mutatható be. A hidegháború kulisszái, a német ügy, a határok ratifikálása... Ma már hihetetlen, de amíg a könyvön dolgoztam, vagyis valamikor 1985-ben egyes forrásokhoz nehezen fértem hozzá, lengyel barátaim pedig akkor még sokat kockáztattak azzal, hogy bizonyos dokumentumokat lefordítottak nekem. Névtelen telefonokat kaptam. Követtek Berlinben. Ma mindez olyan, mint egy science fiction mű, de alig nyolc éve ez még így volt. Mindenekelőtt mégis meg kell mondanom, hogy az előző kötet, a Gombrowicz Argentínában nekem utazást jelentett egy olyan múltban, amelyről Witold sokat mesélt. Tulajdonképpen annyi volt az egész, hogy az arcokat hozzáillesztettem a már jól ismert nevekhez. Ráadásul ezek korombeli emberek voltak, valójában régi jó ismerősöket látogattam meg. Ez kész Gombrowicz-mitológia! De amikor befejeztem, maradt bennem valami hiányérzet. Arra vágytam, hogy továbbmenjek, fölszálljak ugyanarra a hajóra és eljussak Európa partjaira. Annak tudatában, hogy ez homályos időszak lesz, Európa a betegség és a halál ideje. Még az éghajlat is: Argentína a napfény, itt pedig a berlini köd várta. A legnagyobb mértékben! Az én szememben ez összekapcsolódik Witold tragikus, ködbe vesző, a távcsővel a messzeség, a berlini fal fölött a nagy keleti síkságok felé forduló arcával. Azzal a szép szövegrésszel a Párizs-Berlini Naplóból, amit még Witold életében fedeztem föl - mert több munkáját csak halála után olvastam el, amikor végre lefordították franciára —, ahol azt írja, hogy ez a síkság a végtelenbe nyúlik egészen Kínáig. És az a szél, ami ismerős, régen elfeledett illatokat hoz, és magával hozza ugyanakkor a halált is. Mintha Argentína az élettel lenne azonosítható, Berlin pedig — a halállal. 211
