Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 3-4. szám - Rita Gombrowicz: Gombrowicz Európában (részlet) (Lőrinszky Ildikó fordítása)
lot-palotában színpadra akarta állítani az Operettet. Witold az egész szöveget hangosan felolvasta neki, időnként énekelt, egyes szakaszokhoz magyarázatokat fűzött. Nagyon örült ennek a tervnek. De az utolsó hónapokban valami általános agresszivitás lett úrrá rajta, különösen a műveivel kapcsolatban. A keserűség („És ha az egész nem ér semmit? És ha egész életemben hiába dolgoztam?”) és a remény között ingadozott („Húsz év múlva, ha Európa még szabad, én leszek a legelső író”). Szürke köpenyében mindennap az asztalánál dolgozott. Időnként remegett a keze. Gondosan lediktálta nekem a leveleit és a cikkeit. Az utolsó diktálások között szerepelt az az életrajz, amit a Cahier de l’Herne számára készített, az utolsó inteijú Bettina Knapp-pal, és „Az író és a pénz”, amit a londoni Times körkérdésére írt. Utolsó sétájára június közepe táján került sor, amikor Maria Paczowska látogatóban járt nálunk. Witold egyszer délben kijött a szobájából argentínai világos lenvászon öltönyében, ami túl rövid volt, s amit Royaumont óta nem is láttam rajta. „Olyan ez a nap, mintha húsvét lenne” - mondta. „Menjünk sétálni!” Maria inkább otthon maradt. Lesétáltunk Saint-Paul felé. Óvatosan vezettem, de egyszer kérte, hogy lassítsunk, majd egy kicsit később, hogy álljunk meg. Kivett a zsebéből egy zsebkendőt, és akkor vettem észre, hogy sír. Hogy véget vessen a jelenetnek, hangosan kifújta az orrát. „Meg fogok halni, tudom, hogy meg fogok halni” - mondta, és megköszönte, amit tettem érte. Kért, hogy köszönjem meg Maria Paczowskának, Izának és Mme Charlotte-nak, hogy a betegsége alatt ápolták. Aztán hazamentünk. UTOLSÓ NAPOK Az igazi kánikula július közepén kezdődött. Witold légzése egyre nehezebb lett, és azt hitte, hogy ez a teraszon lévő virágok miatt van. Nem volt sok virág, és könnyen elvihettük volna őket onnan, de ő inkább azt akarta, hogy csukjuk be az összes ablakot. A lakásban fullasztó hőség volt, körülbelül harminc fok. Witold arról ábrándozott, hogy kibéreljük az egyik kis házat a Domaine Saint-Martin Szálloda közelében, de ez túl sokba került volna. Aztán arra gondoltunk, hogy légkondicionáló berendezést szereltetünk be, de ez akkoriban még nagyon ritka volt Franciaországban. Várakozás közben hoztam egy ventilátort, és betettem a nappaliba. Egyszer délután, amikor Witold a díványon feküdt, és a ventilátor összeborzolta a haját, megkérdeztem, nem túl sok-e a levegő. „Nem, hagyd csak! Az argentínai kávéházakra emlékeztet.” A ventilátor végig folyamatosan működött. Kánikula volt. Július 16-án a két amerikai űrhajós, Aldrin és Collins az Apolló Xl-gyel elindult a Holdra. Witold - mint földlakók milliói és milliói - a televíziója előtt ült. A Lem leereszkedett, a motor leállt, a szkafanderbe öltöztetett űrhajósok kiszálltak, és megtették első balettlépéseiket a Holdon. Witold egész éjjel a fotelben ült, megbabonázva. Július 22-én, kedd reggel bevittem a reggelijét a szobájába. A gyógyszerét segítettem beadni, amikor hirtelen fulladozni kezdett. Ingerülten beszélt velem. Fulladozott. Sokkal súlyosabb roham volt, mint a korábbiak. Hívtam Marinov doktort. Egy injekciótól megnyugodott és elaludt. Az orvos küldött egy ápolónőt, aki délután újabb injekciót adott be Witoldnak. így szinte egész 208
