Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 1-2. szám - VALLÁS ÉS KÉPZŐMŰVÉSZET - Galambosi László: "Álmomban is az óceánt hallgattam" Szakács Eszter: Halak kertje

Az eső áttetsző vérere lekúszik kezemen.

Csuklyám hátradobom, hajam hadd tapadjon vizesen.

Katedrálisba látok, hol szélzúgás épített falakat felvetődő tengerfény gyötrő, zöld mohája alatt.

A szélzúgás-katedrális hatalmas, akár az űr, a csillagokat szülő végtelen. Mint almában a magok, oly parányok benne a növények, állatok, emberek. Égitest-szőnyegek, jégbútorok, hőfüggönyök közt zajlik, születik és pusztul fényében, sötétjében a lét.

Egyszerre emelik fel a hullámok nyakukat, mint középkori falikárpiton a lovak.

Patájuk felhőszagba bugyolált dobogását hallgatom, s az elfojtott vágyat nézem a szembejövő arcokon- szól a Pöldanya napja című remekben a költő, hogy a Sötétedik erőteljes, kimunkált képeiben a temetőig szólítsa a túlvilágba tekintő szemet:

A temetőkertben

mint elveszett pénzérme, a Nap moccanatlan hever.

Ajtóm bezárom jól

és késsel a tarkóm alatt alszom el.

Napi gondjaitól, bajaitól zártságba vonul vissza a teremtő lélek, az elfáradt test. Pihenni vágy. Nyugalmát, jövőjét párnája alatti késsel vigyázza. Félelemből, szorongásból épült látomás ez. Csukott ablakai mögül, ha fel jő a Nap, újra a szabadba szabadul a szépre, nagyszerűre szomjazó:

Csukott ablak.

Képernyőként bámulom már hónapok óta.

Felfutott az

október ragyogó), mó)kusbarna mérge a lombra.

Sűrű a fű, hogy

felszínén lebegnek a lehullt levelek hassal fölfelé,

ahogy döglött halak. Kővirágos kertbe megyek.

Fohásznyi találkozás az Úrral. Az áhítat mély, akár Krisztusé, aki térdel a földre küldő Atya előtt, hogy hallgassa, miként járjon, tanítson hívei közt, mit cselekedjen tisztulásukért, fölemelkedésükért.

191