Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 1-2. szám - VALLÁS ÉS KÉPZŐMŰVÉSZET - Galambosi László: "Álmomban is az óceánt hallgattam" Szakács Eszter: Halak kertje

Letérdelek a tócsa mellé, megmártom benne ujjamat. Tükrében látom: madárszárnyak eldobott, páros kagylóhéjai keresztben az égen. Az izzó madárszárnyak, akár Nagy Konstantin feje fölött a magasban aranyló kereszt, mely figyelmeztette, hogy a szent jelben győzni fog, ha szakit a keresztények üldözé­sével s hirdeti a Fiú megdicsőülését, világra vigyázó lobogását. Tengerre néz egy bungaló ablaka. Égbolt-üres arccal, selyemingben nő áll mögötte. Hogy távolodsz, a füstüvegre újra peregni kezd ujja inak vak, tapogatózó esője. A magányból kitekintve meddig lát a szem? A lélek márványvörös hegyek fölött suhan a gyöngytrónuson ülő Napfejedelemig, aki körül lovak vágtatnak az égen. Orruk és szájuk forró hamut fú. A Tejút alatt sötétkékben kerekedő homokhalmokon fák jáde őrtüze ég. Delfinek fektetik a mólóra fejüket. Nézik, hogy jön-e valaki. Mindennap várnak ránk türelmesen a vizek bukott angyalai. A Halak kertjéből fény és árnyék vetődik égre, földre, tajtékos tengerekre, óceánokra. Leginkább fény, mely mindent átvilágít, akár a költészet. Szakács Eszter kötete olyan, mintha egy nagy tehetségű, több könyvet írt költő egyik remeke lenne. Új hangot hallató, közénk szállt énekes O. A kötet gondozója, Kárpáti Kamii nemcsak nagy költő, hanem nagy szerkesztő is. Fiatalok fölfedezője, elindítója. Szakács Esztertől rendkívüli műveket várunk. (Stádium Könyvkiadó. 1993) Folyóiratunk 1994. évi számainak megjelentetéséhez a Művelődési és Közoktatási Minisztérium és a József Attila Alapítvány anyagi támogatást nyújt. 192

Next

/
Thumbnails
Contents