Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 1-2. szám - VALLÁS ÉS KÉPZŐMŰVÉSZET - Lőrinczy Huba: Egy cipszerivadék tanuló - és vándorévei - Márai Sándor: Egy polgár vallomásai
LORINCZY HUBA Egy cipszerivadék tanuló- és vándorévei MÁRA! SÁNDOR: EGY POLGÁR VALLOMÁSAI „... én nem felelhetek ma annak a valakinek a tetteiről, akit húsz esztendővel ezelőtt az én nevemen hívtak” - jelenti ki kategorikusan a Színek és évek „visszafelé élő” hősnője, Pórtelky Magda, hogy utóbb így tűnődjék: „Hallottam egyszer, hogyha az ember hegyes vidéken jár — néha csak egypár lépést megy odább, és egészen megváltozik szeme előtt a tájkép; völgyek és ormok elhelyezkedése egymáshoz. Minden pihenőhelyről nézve egészen más a panoráma. így van ez az eseményekkel is talán; és meglehet, hogy amit ma az élettörténetemnek gondolok, az csak mai gondolkodásom szerint formált kép az életemről. De akkor annál inkább az enyém...” (vő.: Kaffka Margit regényei 1., Bp., 1962. 55., 57., 58. - a szerzőtől a kiemelés!). Ámbár az Egy polgár vallomásainak hőse, egyben narrátora — látszólag — nem fiktív személy, hanem a szerző önnönmaga, Márai Sándor is szükségesnek látja tudatni egy, a műve elé illesztett Jegyzeté ben: „E regényes életrajz szereplői költött alakok: csak e könyv oldalain van illetőségük és személyiségük, a valóságban nem élnek és nem is éltek soha.” Aligha az olvasó meghökkentésére avagy elbizonytalanítására íródott ez a figyelmeztetés - annál inkább funkcionál intelemként, „használati utasításként”: az Egy polgár vallomásait tilos valamiféle nagy terjedelmű, tényeiben, összefüggéseiben abszolút módon megbízható (netán ellenőrizhető) autobiográfiának tekintenünk, lévén e könyv műalkotás, s ekként nem a hétköznapi értelmű hitelesség kritériumai, hanem az esztétika törvényei érvényesek reája. A Márai adta, kettős műfajmegjelölés magában is tanúsítja: vajmi csekély köze van ennek a kötetnek a szigorú objektivitáshoz és a dokumentumirodalomhoz, hiszen a szerző vélekedése szerint is hibrid, vegyülékes képződmény; „vallomás” és „regényes életrajz” egyszersmind. Jegyzőkönyvi hitelű, adataiban-összefüggéseiben teljességre törő s kérlelhetetlenül tárgyilagos autobiográfiát létrehozni nem csupán értelmetlen vállalkozás - számos okból lehetetlen is. Ha születhetnék is ilyes önéletrajz, merőben értelmetlen lenne, mert általa, benne a Hegel emlegette „rossz végtelenség” testesülne meg: belevesznénk a tények áradatába, s minden azonos módon lényegessé vagy - mi ezzel ekvivalens - lényegtelenné válnék. Am a hiábavalóság önmagában aligha zárná ki efféle „szövegek” keletkezését; minden bizonnyal akadnának, ha létrehozásuk nem volna eleve képtelenség. Pusztán már csak azért is lehetetlen bármely önéletírás extenzív és intenzív totalitása, mert mindnyájunk emlékezete óhatatlanul véges és szelektív. Az Egy polgár vallomásaiban már a kezdet kezdetén föltűnnek a memória bizonytalanságát jelző fordulatok: „Azt hiszem...” (11.), „... én ugyan nem is tudom” (12.), elhangzik ilyfajta mondat: „Olyan sok gyermek élt itt, hogy nem is emlékszem már külön-külön reájuk” (12.); majd később: „Nincs idő-emlékem erről az élményről. Talán csak kétszer-három- szor voltunk így együtt, de lehet, hogy sorozatosan és heteken át. Az emlék részletei feloldódtak az élmény lobogásában...” (132.), illetve: „Majd megint homályos lesz minden, az »élmény« emléke töredezett, hiányos marad, egyes cserepek örökre elkallódtak” (151.) — hogy még utóbb emígy szóljon a konfesszió, amely a szerzőt s e művének 173
