Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 1-2. szám - VALLÁS ÉS KÉPZŐMŰVÉSZET - Molnár Miklós: Sorvasztó kényszerpremisszák - Szociológia a totalitárius államban
az ország katonai, politikai és gazdasági függőségei és elkötelezettségei; az országot megszálló idegen haderő bármilyen formában való emlegetése*. Generálkuss vonatkozik továbbá a rendőrség, a munkásőrség és általában a köz- biztonság számadataira, valamint az elnyomási gépezet költségeire. Tilos firtatni, hogy egy adott időben hányán vannak börtönben, vagy hogy mennyi közülük a politikai elítélt. Tilos feszegetni, hogy hányán hagyják el évente .illegálisan’ az országot és hányán tesznek erre sikertelen kísérletet. Tilos a katonaélet vagy a börtönélet szociológiai föltérképezése (ezekről legföljebb optimista és apoteózisba torkolló ál-riportok jelenhetnek meg). Tilos azt latolgatni, mennyit költ az állam .honvédelemre’. Tilos azt bolygatni, mennyibe került a magyar-osztrák határon létesített műszaki zár s mennyit emészt föl az üzemeltetése. Mindezek - és még sok más - államtitoknak számítanak, és nem tartoznak se a szociológusokra, se a nyilvánosságra. Tilos a társadalom kiváltságosainak, a vezető párt- és állami funkcionáriusoknak az életéről, szokásairól, jövedelméről, gondolkodásmódjáról, belső harcairól, kiváloga- tódásának elveiről kutatásokat folytatni. Nincsen mód arra, hogy szociológusok - egyénileg vagy csoportosan - a népesség egészét vagy nagyrészét átfogó alapos és teljes szociológiai vizsgálatba fogjanak, vagy hogy vizsgálódásaik eredményét nyilvánosságra hozzák. Vannak témák, melyekbe nem tanácsos szociológusnak beleütnie az orrát, de ha mégis erre vetemedik, csak marginálissá torzítva kezelheti e kérdéseket. A magyar szociológus szinte még álmában sem gondolhat arra, hogy reprezentatív fölmérést készítsen a lakosság őszinte véleményét, indulatait, egyetértését, közömbösségét vagy ellenállását tudakolván mondjuk az egypártrendszerröl, a párt állítólagos ,élcsapat’- voltáról, a meglévő állapotokat, az államformát, a gazdasági és a politikai berendezkedést, a javak termelését és elosztását illető elégedettségről vagy elégedetlenségéről - mint ahogy a rendszer irányítói sohasem mernének népszavazást tartani pl. arról, hogy milyen legyen az ország államformája, tagja legyen-e Magyarország a KGST-nek és a Varsói Paktumnak. (A közvéleménykutatások igen gyakran arra szolgálnak, hogy hatalmi döntéseket utólag igazoljanak: ,loaded’ - „cinkelt” - kérdésekkel dolgoznak, tehát szinte előírják - úgyszólván megparancsolják - a válaszokat, és ha még így sem elég kedvezőek, gátlástalanul megkozmetikázzák őket. Legtöbbször azonban a fölsőség döntéseiről semmiféle közvéleménykutatás sincsen: kész tényeket zúdítanak a lakosság nyakába.) Szigorúan tilos azt firtatni, hogy mennyire képtelen (és hogy semmiféle .népakaratot’ sem fejez ki) a .választási’ rendszer. Tilos szót ejteni arról, mik is lehetnek azok az .egyéb kérdések’, melyeket a legfölső vezetőség sűrűn tárgyalni szokott. Lényegileg csak suttogni, finoman célozgatni lehet a szomszéd országokba szorult magyarság sorsáról (a mélyrehatóié elemzés és a köntörfalazás nélküli fogalmazás állítólag sértené a szomszéd népek érzékenységét’). A lehető legszigorúbban tilos nyilvános vitát folytatni a hivatalos ideológiai állásponttal. Az „ideológiai harc” teljesen egyoldalú: az állam iszonyú méretekben ontja fárasztó ideológiáját, de visszakérdezni, válaszolni, visszavágni, érvelni, megcáfolni, kétségbe vonni, elutasítani, ellenbizonyítékokat fölsorakoztatni, meghaladni nem lehetséges. Ezen a téren semmiféle véleményszabadság vagy demokrácia nincsen. Védekezésképpen mindössze a szellemi készenlétet, az alkotóerőt elsorvasztó közömbösségbe lehet burkolózni, magántársaságban lépcsőházi szellemességeket ereszthetünk meg, azonkívül pedig titokban el lehet fordulni, félre lehet figyelni, lehet befelé fütyö- részni, lehet befelé köpni, lehet eltompulni, elszáradni, tönkremenni, szétmállani. Tulajdonképpen alig van olyan társadalomtudományi téma - vagy talán nincs is * Ha a politikai körülmények mégis elkerülhetetlenné teszik, mindössze ennyi - nem több - állapítható (és állapítandó) meg: „az ideiglenesen hazánkban tartózkodó e szóhasználatban az ideiglenes szó definíciója évről évre újabb módosításra szorul, 1978-ban pl. így fest: .átmeneti, nem végleges, de legalább 33 éve tartó’. 158
