Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 1-2. szám - VALLÁS ÉS KÉPZŐMŰVÉSZET - Molnár Miklós: Sorvasztó kényszerpremisszák - Szociológia a totalitárius államban

MOLNÁR MIKLÓS

Sorvasztó kényszerpremisszák

SZOCIOLÓGIA A TOTALITÁRIUS ÁLLAMBAN

délibáb mily valószínű A valóság mily valószínűtlen0 Weöres Sándor: Politika

A SZOCIOLÓGIA LEGFONTOSABB IRÁNYZATAIRÓL szóló - az UNESCO ösztönzésére és támogatásával írott - könyvében1 Paul F. Lazarsfeld osztrák származású amerikai szociálpszichológus összegezni próbálja a kelet-európai marxista szociológia néhány fő vonását is. Többek közt azt mondja - fölöttébb előzékenyen és jóhiszeműen -, hogy a nyugati szociológusok zöme érdeklődve, sőt talán némileg irigykedve is figyelheti, mi lesz a végeredménye annak a „dialektikus interakciónak”, ami őszerinte lejátszódik a kelet-európai pártvezetőségek meg a szociológusok között. Értesülései szerint a marxista szociológusnak az a feladata, hogy minden empirikus megfigyelést és egységbe foglaló fogalmat visszavezessen arra a termelési módra, amely a vizsgált társadalomban a vizsgált időpontban létezik. Lazarsfeld szerint a marxista szociológus éltető reménye ez: kutatásai hozzásegítik a pártot, hogy sikeresen megtervezhesse és irányíthassa az ország fejlődését. A marxista szociológus — legalábbis az idézett szerzőnek ez a véleménye — fölteszi, hogy az a társadalom, amelyben él, Jó úton halad”, s hogy érdemes vállalnia és betöltenie azt a funkcionális szerepet, amit az ekképpen fölfogott szociológia művelése reá ró. Társadalmi hasznosságába vetett reménykedését egy premisszának s a belőle kauzálisán sarjadó következményeknek a valódiságát és érvényességét illető meggyőződés táplálja:

a) a szociológus elemzi a helyzetet;

b) a párt ezt az elemzést szem előtt tartva hozza meg döntéseit;

c) a szociológus megvizsgálja, hogy helyesek-e ezek a döntések, és ha helytelennek találja őket, tanulmányozza nehézségeiket, majd módosításokat ajánl a pártnak;

d) a javaslatok nyomán a párt új döntéseket hoz.

Lazarsfeld szerint ily módon folyamatos és .dialektikus’ interakció jön létre kutatás és döntés között, sikeresebbek lesznek a politikai akciók, és a tudás egyik ágazataként maga a szociológia is gazdagodik.

Tapasztalataink szerint ez a gondolatlánc jócskán idealizált, sót utópisztikus. Úgy látszik, Lazarsfeld készpénznek fogadta el azokat a tájékoztatásokat, melyeket az UNESCO a kelet-európai intézményektől kaphatott. Mindenesetre bármily előzékenyen és jóhiszeműen fogalmaz is Lazarsfeld, a fenti gondolatmenetből világosan kitetszik, hogy a kelet-európai társadalmakat fölülről irányítják, és a szociológus ezekben az államokban szerencsésnek mondhatja magát, ha sikerült korrigálnia valamicskét a központi .direktívákon’. A kelet-európai, kivált pedig a magyar szociológiára irányuló vizsgálódásaink fényében talán nem túlzott az a megállapítás, hogy Lazarsfeld marxista szociológusának rendíthetetlen jóhiszeműségre, jókora alulinformáltságra és szinte transzcendentális vakhitre van szüksége ahhoz, hogy betölthesse a reá rótt szerepet.

Milyen szerep betöltése hárul valójában a totalitárius államban működő szociológusra?

155