Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 1-2. szám - VALLÁS ÉS KÉPZŐMŰVÉSZET - Eörsi Anna: Valóság és szimbólum a gótikus festészetben (tanulmány)
az elbeszélés szintjén: királynői lakhely. Hogyan oldja meg a festő arany háttér híján, hogy ugyanez a környezet egyúttal a Mennyei Jeruzsálemet is szimbolizálja, hogy immanensen szent, örökérvényű, közvetlenül jelenvaló környezet legyen? Elsősorban az arany helyébe lépő bravúros fénykezeléssel. A szobának, ahol maga az Angyali üdvözlet történik és hátterének más a megvilágítása. A szoba jobbról kapja a fényt - ez jól látható a padlóra festett árnyékokból. A fény forrása nem más, mint magának a genti Szent János-templomnak a tényleges üvegablaka. Azaz a természetes napfénynek tűnő fény valójában szent fény, mert a gótikus szentély fénye. Tehát Jan van Eyck a talajra festett árnyék illuzionisztikus fogásával helyettesíti az arany hátteret; mintegy behozza vele a szent fényt az ábrázolásba. Az árnyék egyúttal a szobát valóságos fülkeként jellemzi a templomban, úgyhogy a képnek ezen a részén az oltárképpel kapcsolatos mindhárom követelmény teljesül. Mi a helyzet a háttérrel? Egy tájhátteret már nem lehet fülkeként jellemezni, úgyhogy Jan van Eycknek itt más megoldáshoz kellett folyamodnia. A háttér nem jobbról, hanem balról, azaz Északról kapja a fényt. A valóság törvényeivel ellenkező északi fény az isteni, mennyei fénynek a leplezett szimbóluma. Tehát az Angyali üdvözlet hátterét isteni fény világítja meg, azaz az itt látható város nemcsak a történeti Nazaret városa, hanem a Mennyei Jeruzsálem Új Földje is. Jan van Eyck tehát az Angyali üdvözletét egyszerre festi le történeti eseményként és immanensen szent, időtlen, mindig jelenvaló igazságként: az előtér architektúrája az Új Menny szimbóluma, amely konkrét városi palota képében, a háttér az Új Föld, amely konkrét városi képben jelenik meg. Az ábrázolás minden részletére ugyanez a dualizmus jellemző, minden tárgynak két jelentése van; egyfelől egy leíró, ami az Angyali üdvözlet történeti körülményeire utal (ilyen fehér volt Mária törülközője stb.), másfelől egy szimbolikus, ami a jelenet természetfeletti tartalmaira mutat (pl. a törülköző Mária tisztaságának és az Eredendő bűntől való tisztaságnak a szimbóluma). Azáltal, hogy a szentesítés nem arany háttérrel, hanem festői eszközökkel történik, szabaddá válik az út egy új, illuzionisztikus művészet számára. A festő most először kombinálhatja a történeti esemény részletező leírását az időtlen dogma kijelentésével anélkül, hogy megtörne a festmény művészi egysége. Ezzel egyúttal létrejön az autonóm táblakép megszületésének előfeltétele is. A genti Angyali üdvözlet nem autonóm teljesen, ui. a padlóra festett árnyék még mesterségesen összeköti a valódi teret és a kép terét. Az első mű, ahol Jan van Eyck eltávolítja e kapcsolat utolsó maradványát is, az a Rolin kancellár Madonnája (Párizs, Louvre). A festményen a festői tér a valódi tértől végképp elkülönül; ez az a pillanat, amikor képről lehet beszélni a szó modern értelmében: az ábrázolás immár nem fizikai része a környező szentélytérnek. Minden ábrázolt motívum kettős értékű: van egy elbeszélő, leíró jelentése, és egy szimbolikus, ami a természetfeletti tartalomra utal. A palota, ahol a kancellár és a Madonna találkozik, itt is az Új Menny szimbóluma, a háttér városa pedig az Új Földé. Az épületen román és gótikus stílus elemei keverednek. A román stílus nemcsak az Ószövetségre, Jeruzsálem földi világára utal, hanem a majdan megvalósuló Mennyei Jeruzsálemre is. (Ui. a Mennyei Jeruzsálem fogalma nemcsak az Apokalipszis jövőbeli látomását, hanem az egész keresztény egyház intézményét tartalmazza, múltjával, jelenével, jövőjével. És fordítva: a középkor számára Jeruzsálem nemcsak specifikus történeti fogalom volt, hanem az eljövendő mennyei Jeruzsálemet is jelentette.) Jan van Eyck képein a román stílus a Mennyei Jeruzsálemet éppúgy jelenti, mint a földit. JAN VAN EYCK ÉS A FLÉNALLE-1 MESTER Jan van Eyck művészetében valóság és szimbólum, a földi és az isteni szféra elválaszthatatlanul keveredik. Olyannyira, hogy ez a valósághűségéről ismert festő sohasem festi le közvetlenül a földi valóságot. Vallásos tárgyú képein a valóságból vett adatokat, 148
