Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 1-2. szám - Csicskó Mária: A hiányzó parasztpolitikus B. Szabó István
május végére teljessé váló ellehetetlenülésére gondolunk, úgy nem kérdéses, B. Szabóék politikai ösztöne jól működött, hiszen az MKP a szüntelenül ostorozott, „reakciós kisgazdapárti jobboldalon” túl, ekkorra már a Nagy Ferenc-i centrummal sem volt hajlandó osztozni a hatalmon. A Kisgazdapárt vezető testületéinek tanácskozásain „olyan megkérdőjelezhetetlen és szinte támadhatatlan természetességgel érvényesítette felfogását, hogy a régi fegyvertárs, Nagy Ferenc sem tudta leszerelni”, idézte fel B. Szabó István vitastílusát Bognár József22. Bár egyre több politikai ütközetbe kényszerült bele, mindig nyílt sisakkal harcolt, politikai ellenfeleivel szemben sohasem használt nemtelen eszközöket. Az óvatoskodó és kevésbé határozott nézetű kisgazdák úgy értékelhették konfliktusait, hogy fejjel megy a falnak. Pedig ha jobban szemügyre vesszük egyes lépéseit, kiderül, csak addig a pontig vállalta a konfrontációt, amíg maga mögött tudta a tagság, illetve a képviselők többségét, és amíg törvényes eszközök álltak rendelkezésére. Persze az is igaz, hogy ezenközben igénybe vette a pártalkotmány által nyújtott valamennyi instrumentumot és fórumot, továbbá maradéktalanul kimerítette a számos párttisztségéből adódó lehetőségeket. 1945 augusztusában beválasztották a Kisgazdapárt Politikai Bizottságába, és a négy alelnöki poszt egyikét szintén vele töltették be. Ismét nemzetgyűlési képviselő lett 1945 őszén, továbbá több fontos szakbizottságban reprezentálta a Kisgazdapártot. A párton belül elnöke volt az úgynevezett Véderő Bizottságnak. Tisztségeinek felsorolását az 1946 februárjában ráruházott államminiszteri poszttal zárjuk, amit Rákosi Mátyás és Szakasits Árpád mellett harmadikként viselt a Nagy Ferenc-kormányban. B. Szabó István neve alatt rendezték meg 1946. szeptember 7-től 9-ig a budapesti parasztnapokat. A változatos programú eseménysorozat a szervezők eredendő szándékának megfelelően sikeresen demonstrálta az éppen határozottabb politikai vonalvezetésre váltó Kisgazdapárt erejét, akcióképességét. A kommunista térhódítást feltartóztatni kívánó politizálás jegyében a miniszterelnök amnesztiarendelet előkészítését, az internálások szabályozását és a B-lista felülvizsgálatát jelentette be. B. Szabó István, akinek politikusként is töretlen kapcsolata maradt a vidéki Magyarországgal, különösen azt a kisgazdakövetelést helyeselte és támogatta, hogy tartsák meg az önkormányzati választásokat és rendezzék a mezőgazdasági érdekképviselet ügyét. Mivel közéleti pályája felívelése után sem szakadt el a parasztságtól, a földművelő lakosság valóságos sérelmeinek adott hangot, amikor a mezőgazdaságot sújtó árviszonyokat, a beszolgáltatási rendszert és a többi társadalmi réteggel összevetve is a parasztságra nézve hátrányos adóterheket tette szóvá. Nem nyugodhatott bele abba, hogy a kisgazdapárti vezetésű kormány a földműves nép jogos gazdasági sérelmeit képtelen orvosolni. A csizmás, fehér inges, ám Veres Pétertől eltérően mindig nyakkendőt is viselő B. Szabó István valódi tekintélynek számított a Kisgazdapártban. Egész megjelenésével tartást sugárzott, s úgy volt vitapartner a legkülönbözőbb helyzetekben, hogy megőrizte paraszt mivoltát. „Paraszt létére imponálni tudott” — mondta róla Pártay Tivadar. Nem véletlen, hogy Nagy Ferenc és Kovács Béla mellett, akikhez nézetkülönbségeik ellenére is barátként, nem pedig riválisként viszonyult, a Baloldali Blokkétól markánsan eltérő kisgazdafelfogás kifejezésére még az ő személye volt alkalmas a pártban. Puszta megjelenésével irritálhatta politikai ellenfeleit, mert a belőle áradó parasztöntudat állandóan 118
