Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 12. szám - VITA - Pusztay János: Lettünk-e finnugorok?
ehhez a régióhoz köti. Az észak-eurázsiai régióban számos, genetikai szempontból különböző nyelvcsaládokhoz sorolható nyelv van. Gondoljunk a finnugor és szamojéd nyelveken kívül - amely két csoport az uráli nyelvcsaládot alkotja - az altáji nyelvekre, amelyek szintén több csoportra bomlanak (a törökségi, a mandzsu-tunguz, illetőleg a tulajdonképpeni altáji nyelvekre), de gondolhatunk itt az ún. paleoszibériai (vagy a korábbi terminus alapján paleoázsiai) nyelvekre, amelyeknek szintén több csoportja van. A hatalmas térségnek, Észak-Kelet-Eurázsiának, tehát Skandinávia keleti részétől, a Finnországtól egészen a Csendes-óceánig húzódó irdatlan térségnek a nyelvei, vagy a mai nyelveknek az előzményei, kölcsönhatásban fejlődtek. Nyilván számos olyan nyelv is van, amely ma már nem maradt fenn, hiszen a közelmúlt egy-két évszázadában is tanúi lehettünk annak, hogy éppen ebből a térségből több nyelv kihalt, illetőleg az e nyelveket beszélő lakosság asszimilálódik környezete nagyobb lélekszámú csoportjaiba, és ezzel a nyelv maga is elvész. Nagyon sok esetben ezek a megszűnt nyelvek, amelyeknek tehát a hordozói asszimilálódtak, beépülnek vagy beépültek szubsztrátumként a máig fennmaradt nyelvcsoportokba, nyelvcsaládokba. Az észak-eurázsiai térség nyelvei tipológiailag, tehát az alapvető szerkezetüket tekintve igen nagy hasonlóságot mutatnak egymással. Nagyon sok e térség nyelvei között az alapvető nyelvtani jegyekben megnyilvánuló egyezés is. Ugyanakkor azt tapasztaljuk, hogy nyilván az utóbbi öt—tízezer esztendő fejlődésének eredményeképpen különböző genetikai, tehát nyelvrokonsági csoportok, ún. nyelvcsaládok alakultak ki. A térség nyelvcsaládoktól, azaz genetikai szempontoktól független nyelvészeti vizsgálata azt mutatja, hogy a térségben alapjában a ragozó, azaz agglutináló, illetőleg agglutináló-izoláló típus az uralkodó. Amennyiben ettől az alapvető típustól — amelynek természetesen vannak altípusai is - eltérő típusú nyelvek kerülnek a térségbe, azok jelentős mértékben asszimilálódnak. Ilyenek például az összefoglaló néven jenyiszeji nyelveknek nevezett, eredetileg flektáló nyelvek. (Ma már csupán egyetlen képviselőjük van: a Jenyiszej folyó környékén élő két nyelv.) Ezek a nyelvek igen nagy mértékben idomulnak, hasonulnak az uralkodó nyelvtípushoz. Azt tapasztaljuk, hogy az uráli nyelvekben megtalálható nyelvtani egyezések közül azok, amelyek minden uráli nyelvben megvannak, pl. számjelek, helyjelölő esetek stb., nem csak az uráli nyelvekre jellemzők, hanem megtalálhatók ugyanilyen formában, hangalakban, szerkezetben a hatalmas térség valamennyi nyelvében. Más szóval azt is lehet akár mondani, hogy a nyelvrokonság megállapítása szempontjából ezeknek az elemeknek csak kevés bizonyító erejük van. Az uráli nyelvekben vannak olyan szerkezeti, morfológiai, szintaktikai elemek, amelyek ősi voltát a szakirodalom hangsúlyozza. Olyanokra kell gondolni, mint például az alanyi és tárgyas igeragozás megkülönböztetése, a kettős szám megléte, és számos más jegy. A nyelvek alaposabb vizsgálata azonban azt mutatja, hogy ezek a jelenségek az uráli nyelveknek csak egy-egy csoportjában találhatók meg, viszont mivel ilyen típusjegyek nem alakulnak ki egyik napról a másikra, tehát a fejlődésükhöz több ezer esztendőre van szükség, illetőleg ezek nem olyan innovációk, amelyek a környezettől függetlenül alakulnak ki, azt kell mondanunk, hogy ezeket a jelenségeket egy 1075
