Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 12. szám - Határ Győző: Életút 3.

anyja volna (árva volt) - s nekem meg: az öcsém. Miből is többrendbeli negatív bonyodalmak származtanak. Nemsokára péntek este helyett szombat reggel indult csak haza, feleségéhez-fíához; és hétfő reggel helyett már vasárnap este, mintegy pánikszerűen menekülve a pelenkák és a gyereksírás világából, indult vissza hozzánk, Londonba. A tisztfeleséget elfutotta a pulykaméreg. Már azt is sokallta, hogy a férje kedvezőtlen összehasonlításokat tesz a meghitt melegség és a tengerparti ridegség, a frissen főzött ízletes- „orientális” magyar ételek és a tengerparti konyhán bontogatott, felmelegített zacskókonzervek között. A feleségnek elege volt a „babaházból”, a „fogadott mamából”, aki majomszeretettel veszi körül az ő férjét - abból, hogy a félje alig érkezik haza, máris „elvágyik”, valahova „visszavágyik”, ami nem is az ő otthona. Beugrott a kocsijába, nyaktörő sebességgel rekordidő alatt berobogott Londonba, becsöngetett hozzánk, patáliát csapott. Kikérte magának, hogy az ő férjét „elrabolják”. A patáliát sírógörcs követte. A sírógörcsöt összecsuklás; férji könyörgés, csillapítás, magyarázkodás. Magyarázkodás, hűvös kibékülés, tessék-lássék bocsánatkérés félvállról. Alant fülön fogták és hazahurcolták. A feleség még visszakiáltotta, mielőtt feltúráztatta a motort:- Mondjanak le róla! Többé nem látják! Vége! Alan az enyém!

Egy hét múlva Alan újra megjelent: „itthon” volt, nálunk. Magyarul köszönt be, szélesen mosolyogva, ajándékkendőkkel Piroskámnak, Édesanyámnak. A felesége is üzeni, hogy „bocsánatot kér” (nem ellenőriztük ezt az üzenetforma bocsánatkérést, de megmagyarázták neki a parancsnokságon és már megérti). A babaházban helyreállt az erkölcsi világrend, meghirdettük a boldogságot, közkegyelmet a féltékeny feleségekre és a magyarul tanulókra pedig kettőzött buzgalmat rendeltünk el. Sokat bolondoztunk és este a sütemény után társasjátékokkal szórakoztunk - magyarul.

Robert Surcouf-nak hívták azt a 18. századi tengerjáró kalandort, aki az Indiai-óceánon sok borsot tört az angolok orra alá, s szülővárosában, Saint- Malóban mint hajómágnnás halt meg - erről a Surcouf-ról utcát is neveztek el Párizs 7. kerületében s ebben az utcában, a 29. szám alatt, egy köpcös, kétszáz éves, magáraroskadt bérházban, mely olyan volt, mint a meglakója - itt lakott Gara László, akiről ez a kis kitérés szól, mert idekívánkozik.

Közepes-alacsonyka, borzaska, mindig-morcos, mindig-a-tréfálkozhatnék- ról-álmodozó; elfuserált életű, magánakvaló, de csak-azért-is-társaslény, a magyar költészet (és Illyés) szerelmese, a francia nyelv (és irodalom) imá- dója-és áldozópapja; magát-odaáldozó, kenyérre-kenhető vaj-lélek s ugyanakkor ravaszdi-zsémbes kizsákmányoló; szeme-koptató éjszakai műfordító s ugyanakkor négerekkel dolgoztató, minden ágrólszakadtban négert-szimato- ló; francia költő-barátait istápoló és kiadói összeköttetéseit ápoló irodalmi faiseur. Mely karját vállból lehúzta: kétszer akkora batyu-aktatáskával, mint a Berda Jóskáé (pedig abban elemózsia is volt s ebben csak könyvek/kézira- tok), így járta Párizs utcáit s így toppant be hozzánk is, valahányszor Londonba átruccant, mert mindig nálunk szállt meg és se szállóban, se másnál, soha nem érezte jól magát.

KL Ugyanaz, akinek legnagyobb haditette a magyar költészet közel fél1062