Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 12. szám - Határ Győző: Életút 3.
színész, csak a minap is, hogy a Wimbledoni Színházban vendégszerepeit, meglát az utcán, bevonszol a kocsmába és a megszólítást kerülgetve ugyan (mert angolnak egy magyar nevet megjegyezni szinte lehetetlen) olyan kedélyesen elbeszélget velem, mintha tegnap láttuk volna utoljára egymást. S ugyancsak a Parliament Hill Mansions nevű lakótömbből csípett fel bennünket az a bájos úriasszony (Norin - Mrs. Fitzroy), aki békafejű terebélyes Citroenjén gyakran megkocsikáztatott Édesanyámmal, hol hogy segítsen a bevásárlásban, hol hogy megmutogassa a környékbeli parkokat, templomokat. A szép fátyolkalapos hölgynek hanyagoló férje és két kisiskolás gyereke volt; szerettem, ha a kölykök valamelyikét is hozza, de krónikus feledékenységből mindig otthon hagyta s amikor már nem Édesanyámért csengetett be, csak értem, visszariadtam ragadozó mosolyától, ahogy kalapfátyolát hátravetve messzi kirándulásra invitált s azontúl annak a vöröstégla bérpalotának azt a szárnyát, ahol Norin lakott, nagy ívben elkerültem. De még jól emlékszem Roy Boon-ra, aki örökké barkácsolt, el-eldicsekedett remekléseivel, Roy sokat segített az ezermesterkedésben szerszámmal-szaktanáccsal, luxemburgi felesége pedig képviselőfánkkal kedveskedett - cserébe, hogy valahára valaki akad az utcában, akivel anyanyelvén: franciául cseveghet s csevegett is, át a kerítésen. Két kacér süldőlányuk a szemem láttára cseperedett férfíak-ve- szedelmévé - be szép is volt az a tavalyi hó! -, szüleik Oxfordba küldték őket s ugyan ki hitte volna, hogy ilyen automatizált és csiki-csuki, de parányi, szerény babaotthonban a sokteherautós újságkihordás dúsgazdag nagyvállalkozója lakik!... KL Hát barkácsoltál te is? Mikor írtál? Barkácsoltam hát; de első volt az írás és azon kezdtem, hogy ennek fészket csináljak. Hiszen állandóan írtam a rádiónak, a lapoknak s mindig dolgoztam valami nagyobb opuszon. Ezért első dolgom volt, hogy az első emeleti legkisebb szobába betuszkoljam nehéz, hosszú mahagóni asztalomat s azon, gumipárnájára ráhelyezzem villanyírógépemet. E köré építettem a könyvespolcot, majd idővel körülvittem végig és fel a mennyezetig, mert a könyvek áradása ellen nem volt segítség s úgy jártam vele, mint bűvészinas a seprűvel, amellyel, vesztére, vizet hordatott. Több nap, mint kolbász: több könyv, mint polc. (így van ez ma is.) Hampstead antikvárius-paradicsom: immár tudod, honnan, merről zúdultak felém a könyvek, elsősorban segédletek, szótárak, konkordanciák, lexikonok. írás előtt, kora reggel mindig sétára indultam, hogy összeszedjem gondolataimat; ha nem a hampsteadi pagonyba, akkor a tavak madárvilága felé; ha oda se, akkor a temetőbe s ezt volt kedvenc meditációs kerengőm: a sírkert. Ablakomból ráláttam arra a szép viktoriánius kőtemplomra, amely már nemigen volt használatban s kikopófélben volt, mint az anglikán templomok meg a vallás fele; márműves támíveivel hosszoldalán ez a templom volt az, amely a neoklasszikus Grove Terrace-1 lezárta. Ha ezen felfele indultam s a virágkereskedőknél a meredek Highgate Road-ról a Swains Lane-re letértem, hát öt perc hegymenet után két kovácsolt vas kapujával, kétfelől, ott terült el a Highgate-i köztemető. Bal felől a jóval nagyobbik, sivárabb fele - ennek a közepe táján van Marx síremléke: embermagas kőkockán szakállas óriásfej. Valaha szovjet notabilitások zarándokoltak hozzá, kormányküldöttségek, miniszterek a gorillák sorfala közt; ma a kutya se - hacsak nem nagy titokban 1059
